FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki bizottság hagyományai szerint az adótörvények egészét nem szokta górcső alá venni, hanem csak azokat a részeket, amelyek a hatáskörébe tartoznak. Úgy ítélte meg a bizottságunk, hogy most egyetlenegy ilyen paragrafus szerepel az adótörvényekben, az, amelyik az államháztartási törvény módosítását jelentené. Ugyanakkor a nagy számú módosító javaslat ellenzéki képviselőtársainkat arra ösztökélte, hogy bizottsági álláspont is kerüljön megfogalmazásra. Ennek mi nem akartunk ellenállni, ezért a megfelelő kiegyensúlyozás érdekében mi sem csak az adott részről, hanem a törvény egészéről fejtettük ki a véleményünket.

A kormánypárti képviselők véleménye úgy összegezhető, hogy az előttünk álló törvényjavaslat egészét támogatjuk, de a több száz módosító elem közül néhányat vagy elvetünk, vagy módosítani fogunk. Szabad demokrata oldalról ilyennek tartják a tőzsdei árfolyamnyereség-adó bevezetését, amit a tőkevonzó képesség és a beruházási kedv korlátozottsága miatt kifogásoltak a bizottsági ülésen, és felvetették, hogy negatív hatása nincs arányban azzal a megtakarítással, amit az adóbevétel jelentene.

Megfogalmaztuk, illetve megfontolandónak tartjuk, hogy azt az egyetlen paragrafust, amely az államháztartási törvény módosítását jelentené, be kell-e építeni a mostani adótörvénybe, hiszen az Állami Számvevőszék több ízben emelt kifogást az ellen, hogy az államháztartási törvény számos alkalommal került módosításra, ez bizonytalanságot kelt. Úgy gondoljuk, hogy egyetlen paragrafus nem túl fontos módosítása miatt ezek számát most nem célszerű növelni. Néhány kifogás megfogalmazódott az illetékek, a személyi jövedelemadó vagy a helyi adók tekintetében is.

A bizottsági vita másik része úgy összegezhető, hogy reagáltunk ellenzéki képviselőtársaink észrevételeire, akik a hagyományoknak megfelelően túldimenzionálták az adóterhek növelését, és elbagatellizálták az adótörvények kedvező, általában adócsökkentő hatásait.

(12.10)

Néhány példát mondanék erre, ami a bizottsági ülésen konkrétan elhangzott. Például kifogásolták, hogy az adókedvezmények korlátozottak lesznek, miközben elhallgatták, hogy ez csak a magas jövedelműek bizonyos körét érinti, és legfeljebb kicsit csökkenti azt a kedvezményt, amelyhez egyébként az adókulcs csökkentése miatt hozzájutnak. Vagy másik ilyen elem: kifogásolják a vállalkozói járulék bevezetését, amely terheli a vállalkozókat. Ez igaz. De bizonyára emlékeznek rá, képviselőtársaim, évek óta megfogalmazódik a vállalkozók részéről, hogy munkanélküli-járadékra legyenek jogosultak. Ez ennek a dolognak a másik oldala. Tehát ha munkanélküli-járadékot akarnak igénybe venni - amit egyébként régebben is és most is jogosnak tartunk -, akkor ennek a fedezetét is meg kell teremteni, nem beszélve arról az oldalról, hogy a vállalkozók egy körét kedvezően érinti, hogy már az iparűzési adó 50 százalékát vonhatják le a társasági adójukból.

Vagy kifogás érte az egészségügyi hozzájárulás csökkentését, mert arra csak novemberben kerül sor, miközben ellenzéki képviselőtársaink elhallgatták, hogy ők az Orbán-kormány idején az egészségügyi hozzájárulást csak növelték, ez a kormány pedig már második alkalommal csökkenti az egészségügyi hozzájárulást, és november 1-jétől most sem mindegyik elemét, hiszen a részmunkaidős foglalkoztatás esetén az arányosítás nem ettől az időszaktól lesz érvényes.

Ugyancsak megfogalmazódott, hogy 50 százalékkal nőhetnek a helyi adók - ez tényleg így van a tervezetben -, ezt azonban néhány helyi önkormányzat kifejezetten kérte, és a többiek számára ez csak egy olyan lehetőség, amellyel bizonyára nem fognak élni. Mi úgy gondoljuk, emiatt megfontolandó, hogy ezt az 50 százalékos lehetőséget megadjuk-e a törvénymódosítási javaslatban.

Minden egyes tételt és minden tényezőt figyelembe véve végül a számvevőszéki bizottság 7 igen és 5 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a tervezetet.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu