KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem most telefonált a Jutka néni, hogy Babák képviselő úr legközelebb szakszerűbben szíveskedjen hozzászólni, szakszerűbben szíveskedjen megközelíteni. Ezt üzente a Jutka néni. (Zaj az ellenzék padsoraiban.)
A kormánypárti képviselők hosszú órák óta próbálják (Közbeszólások az ellenzék padsoraiból.) Elnök úr...! (Az elnök csenget.) Tehát a kormánypárti képviselők hosszú órák óta próbálják bizonyítani azt, hogy ez az adórendszer, amit most tárgyalunk, ennek a módosítása egy igazságosabb irányba viszi a jelenleg hatályos adórendszert. De ezt az ellenzéki képviselők, Babák képviselő úr, csak akkor képesek megérteni - ahogyan Jutka néni utalt rá -, hogyha szakszerűbben közelítik meg. Ezt azért is kell mondani, mert miután belátták azt, hogy Kovács Tibor képviselőtársam érvelése igaz, Tállai képviselő úr figyelmeztette önöket, most már hagyják abba azt, hogy itt megkérdőjelezik, hogy valóban többet fognak-e hazavinni az emberek a pénztárcájukban (Derültség, zaj az ellenzék padsoraiban.) - így van! -, ezek után önök rátértek arra, hogy most már nem az adóterheléssel foglalkoznak, hanem kiindulnak a Domokos képviselő úr által felvetettből (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Te sem tudod követni, hol tartasz! - Derültség az ellenzék padsoraiban.), az adóbevételeket próbálják összehasonlítani, és elfelejtik azt, hogy csökkenő adóterhelés mellett is lehet a költségvetésnek nagyobb adóbevétele.
Most látszott az érvelésükből, Babák képviselő úr, Domokos képviselő úr próbálják úgy beállítani a történetet, ennek az egész adórendszernek a sorsát, mint ha kedvezőtlen dolog lenne az, hogy az egyik évről a másikra a költségvetés adóbevételei növekednek. Igen, növekedhetnek. (Zaj az ellenzék padsoraiban.) Csökken az adóterhelés (Közbeszólásra:) Nem, képviselő úr. Növekedhetnek a jövedelmek, és növekedhet az adófizetési hajlandóság is, azért, mert alacsonyabbak az adómértékek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés