LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tavaly is vitatkoztunk az adótörvények vitájában Szabó képviselő úrral, amikor az áfaemelésekről szólt a törvény jelentős része. Tállai képviselőtársam felsorolt itt néhány példát abból, hogy milyen jelentős áfanövekedések voltak. Ekkor azt mondta Szabó képviselő úr, hogy ez az embereket nem érinti. Az áfaemelést mindig a végfogyasztók, tehát az emberek fizetik meg. Akkor azt mondta, hogy ez nem egészen így van, de ezt mindannyian tudjuk, hogy a boltban, a számlákon keresztül az áfát mindig a végfogyasztó, tehát a lakosság fizeti meg.

Hogy jó-e az adótörvény, vagy nem jó az adótörvény, hogy tavaly is azt mondtuk, hogy nem jó? Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy az az adóbevétel-növekedés, amit elértek ebben az esztendőben, és jövőre körülbelül 500 milliárddal még több lesz, ez mind az emberek zsebéből megy el, és ezt nekünk, a lakosoknak, a végfogyasztóknak kell megfizetni.

És hogy tűrhetetlen, hogy több adót szed be a kormány? Igen, tűrhetetlen, mert az emberek, az önkormányzatok, az egészségügy nem érzi, hogy ez az adó a szolgáltatásokon keresztül visszakerülne valamilyen formában ahhoz a 10 millió magyar állampolgárhoz.

Tehát én azt gondolom arról, amit például az idegenforgalmi vállalkozások leírtak már tavaly az adótörvények kapcsán, hogy az a törvény, amit önök beterjesztettek, több mint 10 milliárd forinttal fogja csökkenteni a bevételeiket - ezt a szakmai szervezetek írták le, és ezt ugyanúgy beterjesztették önöknek is, az idegenforgalmi államtitkár úrnak, a Pénzügyminisztériumba, csak önök se vették ezt tudomásul.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu