DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Azt nem gondoltam, hogy maffiamódszerekről is beszélni fogunk ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán. Gondolom, hogy don Katona államtitkár úr sem erre készült, de tulajdonképpen a helyzet megbeszélése helyes, tehát azt hiszem, hogy most már a felvezető előadások után elengedhetem a törvény normaszövegének ismertetését. Inkább beszéljünk arról, hogy mi is a valóság, jogilag hogyan helyezkedik el az adórendszerünkben, és mi az, amiről itt vitatkozni kezdtünk, különösen Hargitai képviselő úr felszólalása után erre mindenképpen szükség van.

Elsőként hadd mondjam azt, hogy a javaslat igazságosságával nincs vitám, nincs vitánk. Ugyanakkor nem érzem azt, főleg a javaslat átmeneti jellegére tekintettel, amely átmeneti jellegre még vissza kívánok térni, hogy ez egy olyan jogintézmény lenne, aminek bárki azt a szerepet szánná, hogy beépüljön a magyar adózás rendszerébe. Tehát igen, töredelmesen be kell vallani, hogy ennek az intézkedésnek a célja egy eseti jellegű, a költségvetés hiányán segíteni akaró intézkedés az igazságosság jegyében, tehát amit meg kell vitatnunk, az, hogy ez a fajta eljárás igazságos-e, és nem mellékesen alkotmányos-e.

Hargitai úr arra hegyezte ki a felszólalását, tehát erre érdemes odafigyelni, és érdemes a vitát talán ebben a körben lefolytatni, hogy igazából itt a bankoktól, de az ő értelmezésében érthető módon elsősorban a kis vagyonnal rendelkező takarékszövetkezetektől igazságtalanul vonnak el bevételeket azért, hogy a költségvetés 30 milliárdos hiánya betöltésre kerüljön. De mi is az alapvető kérdés? Az, hogy a bankoknál, a lízingcégeknél, a takarékszövetkezeteknél képződik az úgynevezett marzs. Ez ennek az adónak az alapja, ez a bankok haszna.

Mi is ez a marzs? Ez a kifizetett, tehát az állampolgároknak, cégeknek, gazdasági társaságoknak a bank által kifizetett kamat és a bank által a hitelek után húzott kamat különbözete. Tehát nincs más célja ennek az intézkedésnek, mint hogy azt mondja - ez nehezen vitatható -, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedései közül sokan, például a kedvezményes lakástámogatás hihetetlen piac a bankok számára, lehetővé tette ennek a marzsnak a mértéktelen megnövekedését úgy arányában, mint összegszerűségében együttesen véve.

Tehát tulajdonképpen az adó alapja egy valóságos nyereség. Úgy gondolom, azzal érvelni nem helyes, noha meg kell fontolni egészében azt a javaslatot, hogy a takarékszövetkezetek beletartozzanak-e ebbe a körbe vagy sem, tehát hogy pici az eredmény, sőt veszteség is van.

Még egyszer mondom: ennek a jogszabálynak az alapja az eredmény. Tehát ahol nincs eredmény, ahol szűkül a kamatrés bármilyen okból, akár piaci érdeklődés hiányában, ott fel sem merül ennek az adónak a megfizetési kötelezettsége. Ez egy normatív, objektív adó, hogy mennyi pénzt húzok a hitelezéseim után, ha tetszik - én próbálom kerülni, amennyire lehet a demagógiát, de az ember sokszor rákényszerül egy vitában a parlamentben -, tehát ami pénzt abból húzok, hogy az általam nyújtott hitel után magasabb kamatot húzok, kérek, követelek, fizettetek meg az állampolgárokkal, mint amennyit az általam kötött más jogügyletekben kifizetek. Ez egy tiszta haszon, és ennek egy részére mondja azt a törvényjavaslat, hogy ez szerepeljen a költségvetésben helyes, jó célok felhasználása érdekében. A költségvetésben ennek az adónak az alkalmazásával megnyílik 30 milliárdnyi forrás olyan célok felhasználására, ami azoknak az állampolgároknak az érdekében, azon gazdasági társaságok érdekében történik meg, akiknek a terhére ez a mértéktelen kamatmarzs, nyereség a bankoknál létrejött. Ez egy objektív szám.

Tehát a történet hasznossága, indokoltsága, különösen a gazdaságpolitikai intézkedésekre hivatkozva, azt hiszem, helyes. Önmagában egy ilyen típusú intézkedés - és azért kezdtem ezzel - alkotmányosságával nincs problémám, tehát ez jogtechnikailag nagy valószínűséggel megfelelő, kiszámíthatóságot, bizalmat, előretekintést illetően megkérdőjelezhető, de csak akkor kérdőjelezhető meg, ha a gazdaságpolitikai környezettől, az alapoktól elrugaszkodóan olyan intézkedések történnek - és most ne menjünk bele a fiskális és monetáris intézkedések egymással való ütközésébe -, amelyek igenis lehetővé teszik ezeknek a pénzintézeteknek ezt a fajta nyereségét kialakulni. De ne felejtsünk el még néhány kérdést. Nem csak arról van szó, hogy hitelkamat, illetve betéti kamat; nézzük meg ezeket a betéti kamatokat.

Valamennyien tudjuk, hogy például a vállalkozók pénzforgalmi számláján, tehát ezen a letéten, a lakossági folyószámlán, amelyek nem lekötöttek, mert jellemző módon látra szólóak ezek a betétek, illetve folyószámlák, nevetséges mértékű kamatokat fizetnek a betevőknek, ugyanakkor a bankok az általuk kihelyezett pénzek után ennek a többszörösét érik el kamatban. Hogy lehet csökkenteni ezt az adóalapot például a bankok részéről? Úgy, hogy ezt a kamatollót szűkítik. Kinek az érdekében szűkítik? Két okból: egyrészt alacsonyabb adót kell fizetniük, másfelől pedig látra szóló betéteknél, gépkocsilízingnél vagy hitelezésnél, lakáshiteleknél, vállalkozói pénzforgalmi számláknál, lakossági folyószámláknál, nem mondom, hogy tűrhetetlen, mert üzletpolitikai döntés, de végül is nevetségesen alacsony mértékű letéti kamatok növelésére sor kerülhet, és akkor csökken a fizetendő adó.

Tehát azt gondolom, hogy a jelenlegi gazdasági, politikai környezetben a dolog igazságosságát tekintve nehezen hozhatók fel érvek egy ilyenfajta intézkedéssel szemben, és amikor azt mondom, hogy támogatjuk, támogatjuk azért, mert a költségvetésnek segítséget nyújt, de mi a magunk részéről nem tekintjük rendszerjellegűnek semmi esetre sem; vizsgáltuk a dolog alkotmányjogi vonatkozását és nem volt olyan aggályunk, hogy ez komolyan kockára tenné az alkotmányossági vizsgálat eredményességét.

Igen, bevalljuk azt, hogy ez egy költségvetést segítő intézkedés, átmeneti intézkedés, és azért van erre mód, mert olyan gazdasági, politikai környezetben működnek a bankok, lízingcégek, hitelintézetek, amelyeknek ezek a gazdaságpolitikai környezetek, kormányzati és nemzeti banki intézkedések lehetővé tették egy olyan típusú rendkívüli eredmény létrejöttét, amely bizonyos részének elvonásával helyes, ha részt vesznek a költségvetés kiadási oldalának finanszírozásában.

(9.50)

Még annyit, hogy a veszteségekre történő hivatkozásnál a bevétel, kiadás, kamatot illetően kifizetett, húzott kamatkülönbözet az adó alapja. Viszont ez ráfordításként számolandó el, tehát a költségek között elszámolandó; ahol veszteség keletkezik, ott értelemszerűen nincs adófizetési kötelezettség, tehát a történet vagy a társasági nyereségadó oldalon vagy eleve ennek a rendkívüli adónak az alapjánál megszűnik. Tehát, ahol eredmény nem jelentkezik, azt ne hárítsuk, tehát ne vezessük félre a hallgatókat vagy a nézőket, csak ott van fizetési kötelezettség, ahol a kamatnyereség realizálódik. Tehát, ha van egy kis falusi takarékszövetkezet, akinek nincs olyan piaca, amiből kamatkülönbözet legyen, ott nem kell ezt az adót megfizetni. Tehát ez nem kvóta, fejkvóta szerinti adó, ami ki van vetve különböző arányokban minden pénzintézetre, hanem a valóságban képződő nyereségalap teremti meg ennek az adóalapját.

Tehát azt gondolom, hogy az egy félrevezetés, hogy a szegény takarékszövetkezetnél elvonnak úgy, hogy eredmény képződött volna. Ez nem így van. Ezzel együtt bármiféle elfogadható indoklás mellett készek vagyunk arra is, hogy megfontoljuk, de elfogadható indok alapján, hogy a takarékszövetkezetek részvétele ebben a fajta időleges, átmeneti, bevallottan költségvetési lyukfoltozó intézkedéssorozatban megfelelő, indokolt vagy sem.

Egyébként tehát az előadott indokokra figyelemmel a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a fajta jogszabály-tervezetet támogatja, és amennyiben értékelhető módosító indítvány van, akkor közreműködik annak a vitájában és elfogadásában is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu