DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsősorban Herényi Károly képviselő úr felszólalása miatt kértem a két percet, aki ebben a vitában kétszer is fontosnak tartotta elmondani - az elsőre még nem reagáltam volna -, hogy más megoldásban kellene gondolkodni, felül kellene vizsgálni az állam, a kormány, illetve a bankok között létrejött szerződéseket. Ez az, amire nincs lehetőség! A szerződésekbe akár kormányzati úton, akár bármilyen módon beavatkozni teljesen idegen úgy a demokráciától, mint a jogállamiságtól. A történetnek ilyenfajta megoldása tehát ebben a konstellációban nem vethető föl.
Az pedig, hogy közös megegyezéssel mód van-e szerződés módosítására, nem e törvényjavaslat vitájának a tárgya. Azt már fel se akarom vetni, milyen rendkívül komplikált jogi problémákat vetne fel az, ha egy többéves szerződéskötési rendszeren - amelynek többéves lejárata van - belül alapvető kérdésekben módosításokra kerülne sor.
Még egyszer mondom, azért tekintem én is eseti megoldásnak, mert a kiváltó fő ok jó becsléssel két év múlva megszűnik, és ez indokolja az átmenetiséget. Még egyszer elismerem a történet adórendszeren kívüliségét, de ez elfogadható módszer ennek a helyzetnek a tisztázására.
Fontosnak tartom Herényi úrnak azt a kérdését is megválaszolni, hogy hol jelentkezik ennek a pozitív oldala. Ahogy Gőgös képviselő úr mondta, a költségvetésnél, a költségvetés kiadási oldalánál egy felhasználási területet biztosít.
A takarékszövetkezetekkel kapcsolatos vita, amit Hargitai képviselő úr helyesen exponált ennek a vitának a középpontjába, megoldásra fog kerülni. Ebben a vitában jól hangzik a takarékszövetkezetek ismételt kiemelése, de a fő kérdés mégis az, hogy a bankok rendkívüli kamatmarzsának a megadóztatása és annak a sorsa miként alakul. Azt hiszem, hogy ezen a területen sokkal kevesebb vita van a valóságban közöttük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés