DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megtisztelő volt számomra ez a ma délutáni többórás vita, mert a tárca előterjesztéséhez összesen 33 hozzászólás érkezett, és úgy gondolom, ez nemcsak azt minősíti, hogy a tárca milyen anyagot tett le a kormány nevében az asztalra, hanem azt is, hogy ez a téma, ami ma napirendre került, rendkívül fontos téma, és örömömre szolgált, hogy mind a két oldal - úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki oldal - rendkívül nagy felelősséggel és fölkészültséggel vett részt ebben a vitában, amely az 1995. évi LVI. törvény módosítását tűzte célul, amelynek a kihirdetése 1995. VI. 23-án történt, hatályosulása pedig 1996. január 1-jével indult.
Ez közel tíz évig működő törvény volt, amelynek a szellemisége nagyon fontos szellemiség volt, mégpedig abba az irányba indult el és indította el a szabályozást, hogy terelő műveletekkel, közgazdasági eszközökkel próbálja abba az irányba terelni a szereplőket, amely kívánatos a társadalom szempontjából. Ez a törvény kilenc évig dolgozott, és ennek a törvénynek a módosítására kerülne sor az elkövetkezendő hetekben.
Örülök annak, hogy az önmagát konzervatívnak mondó oldalról is a liberális eszmék nyilvánultak meg a hozzászólásban, jelesül azok, hogy igenis nem a porosz, taxatíve tiltó és szankcionáló gondolatok, hanem a terelő, a liberális, a megengedő és ennek megfelelően - ahogy Horváth képviselő úr volt szíves említeni - az egyéni érdek alapján működő reflexek mentén szabályoznak. Úgy gondolom, hogy ezek a környezettudatos és a környezetért aggódó fölszólalások nagyon hasznosak és szükségesek voltak.
Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom azt, hogy amikor indokoljuk ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását, akkor az élet, a természet védelme, a környezetünk védelme mellett egy másik fontos érv is elhangzott, jelesül Gusztos Péter szájából, hogy igenis az Unió tagjai vagyunk, és az Unió irányelvei minket is köteleznek, mert az uniós irányelveket kötelesek vagyunk átvenni, és vannak előírásaink, amiket nekünk be kell tartani, és ennek a törvényi szabályozását meg kell oldanunk. Igen, a törvényi szabályozását, amely törvény keretet ad egy szabályozandó területre, amely keretet utána a későbbiek folyamán - mint ahogy önök nálam sokkal jobban tudják - különböző szintű jogszabályokkal, kormány-, illetve miniszteri rendeletekkel lehet tartalommal megtölteni.
(16.10)
Kritikaként hangzott el, hogy ezeket a jogszabálytervezeteket nem mellékelte a kormány ennek a törvénynek a benyújtásakor, ugyanakkor szeretném megemlíteni, hogy a társadalmi vita, amely hiányként került aposztrofálásra, megtörtént az elmúlt egy évben. Nagyon sok érdekképviselettel történtek egyeztetések, és ezen egyeztetések során a kísérő jogszabályok bemutatása is megtörtént.
A törvényjavaslat egy nagyon széles körű és hosszan elnyúló vitának az eredményeként került a parlament elé, amit lehet kifogásolni. Úgy gondolom, hogy a mindkét oldalon megfogalmazott hiány, a darabalapú szabályozás, illetve a többutas használatnak a törvénybe való beépítése fontos elem, amely valóban kimaradt ebből a törvényjavaslatból - ez egy kompromisszumos javaslat volt. Úgy gondolom, hogy a kormány beterjeszt egy javaslatot, egy tárgyalási anyagot, és ezt a tárgyalási anyagot utána a Ház bölcsessége fogja törvénnyé érlelni, és van lehetőség arra, hogy ez a kollektív bölcsesség ebben az esetben érvényesüljön. Mégpedig azért, mert a kormány nyitott ebben a kérdésben, és minden jobbító szándékú, előrevivő javaslatot, legyen az kormánypárti oldalról, legyen az ellenzéki oldalról származó javaslat, be fog fogadni, amely szakmailag megalapozott, és előremutató szabályozás irányába mutat.
Néhány apró dologra szeretnék ezen túlmenően reagálni, amit, úgy gondolom, bizonyos félreértések, félrehallások motiváltak. Elnézést, hogy név szerint szólítom Pettkó képviselő urat: a miniszter úr expozéjára utalva azt mondta, hogy a mobiltelefonok akkumulátorának az 50 százalékát gyűjtötték be. Nem a mobiltelefonok akkumulátorának, hanem az akkumulátorok összességének begyűjtése volt 49,3 százalék. Egyébként ezt ön bizonyára jól tudja, mert rendkívül felkészült felszólalást mondott el.
A következő észrevételt Turi-Kovács képviselő úr, a környezetvédelmi bizottság elnöke volt szíves megemlíteni - sajnálom, hogy kivonta magát a vitából. Megemlítette, hogy a tárca miért nem terjesztette be a saját javaslatát, és miért a kormány javaslatát terjesztette be. Számomra furcsa volt az az ő szájából, aki két éven keresztül az Orbán-kormány környezetvédelmi minisztere volt, hogy ilyen megjegyzést tett. Nagyon jól tudhatja, hogyan működik egy kormány. Úgy gondolom, hogy ez nem volt kellőképpen megalapozott megjegyzése.
A hígító kérdésével kapcsolatban elhangzott mindkét oldalról érvelés. Az egyik érvelés azt próbálta erősíteni, szükség van arra, hogy továbbra is a törvény hatálya alatt maradjanak, a másik oldal pedig - helyesen, a kormány szándékával megegyező módon - ezeket kiveszi. Ennek magyarázata több lehet. Az egyik az, hogy az ezzel kapcsolatos adminisztratív költségek, eljárási költségek nincsenek arányban részben a környezetveszélyeztetéssel, részben pedig azzal az előnnyel, amit ez esetleg jelentene a társadalom számára. Másrészt pedig úgy gondoljuk, hogy a vizes hígítós festékek irányába való eltolása ennek a területnek nem igazán szerencsés, mert nyilvánvalóan a vizes hígítóval működő festék tartóssága nem hasonlítható össze az egyéb hígítókkal működő festékekkel, és ebben az esetben sűrűbb alkalmazásra kell sort keríteni, és ennek a hulladékhányada természetesen jelentősen nagyobb, mint az egyéb esetekben.
A koordináló szervezetek tekintetében is hangzottak el észrevételek. Mi úgy gondoljuk, a szereplőknek érdeke, hogy különböző koordináló szervezetek jöjjenek létre, és a magánszférában, a magántulajdonban kell hogy ezek létrejöjjenek. Mi képesnek tartjuk a szereplőket arra, hogy megszervezzék magukat, és ezt működtessék. Egyáltalán nem értünk egyet azzal, hogy az államnak ebben bármilyen szerepe van. A liberális gondolkodás abba az irányba hat, hogy az államnak csak ott kell megmaradnia, ahol feltétlenül szükséges. Úgy gondoljuk, hogy a koordináló szervezetek nem az a terület, ahol az államnak meg kell maradni, mert ez tipikusan a magánszféra, a versenyszféra területe kell legyen, viszont nyilvánvalóan olyan szabályozási rendszert kell működtetnünk, amely szabályozási rendszer ezt megfelelően tudja terelni, és természetesen - mint ahogy többen megemlítették - szükség van olyan ellenőrző és szankcionáló rendszerre, amelynek a kiépítésén a tárca fáradozik és a hatékonyságát igyekszik emelni, amely ezeknek a szabályozó rendszereknek a mentén próbálja terelni utána és irányítani ezt a tevékenységet.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy megköszönöm valamennyi felszólaló képviselőnek, úgy érzem, legtöbb esetben építő jellegű és előremutató hozzászólását. A kormány nyitott a módosító indítványokra, és úgy gondolom, talán sikerülni fog az elkövetkezendő napokban, hetekben ebből a törvényjavaslatból egy olyan törvényt elfogadnia a Háznak, amely a kitűzött célokat szolgálni fogja, és a lakosság érdekeit is megfelelő módon képviselni fogja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés