DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szúrja a szemünket a szemét. Azt gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. És nemcsak a mi szemünket szúrja, hanem mindazokét, akik hozzánk látogatnak, és mivel idelátogatnak, szeretnék megszeretni még jobban az országot. Hát tegyük számukra lehetővé, hogy szerethetőbb legyen ez az ország! De vajon csak ezért szúrja a szemünket? No nem; hát úgy önmagában is csúnya, és ráadásul igen-igen sokba kerül.
Miniszter úr az expozéjában is elmondta, hogy miközben környezeti állapotaink úgy általában javulgatnak, a szeméthegy csak nő. Nagyon egyszerűen fogalmazva: egyre szemetesebb az ország. Akkor, amikor végül is az alakult ki, hogy ezt az általános vitát kezdjük meg, tulajdonképpen igaza volt annak, aki ezt forszírozta, mert erről szólni kell. Nem lehet elégszer szólni, mert sajnos egyre szemetesebb az ország; és hát jó apropó ez a mostani törvényjavaslat erre.
Szeretném egyértelműen rögzíteni, hogy a Magyar Szocialista Párt célja e törvénymódosítással összefüggésben és ezzel a törvénymódosítással az, hogy lépjünk egyet előre. Legyen kevesebb a hulladék, legyen kevesebb a szemét, mégpedig nem úgy, hogy megtermeljük, aztán visszagyűjtjük, hanem úgy, ahogy ezt a modernebb világban már kitalálták, vagy legalábbis próbálják érvényesíteni; nevezetesen: keletkezzen már eleve kevesebb hulladék, tehát legyen kevesebb a szemét.
A másik fontos szempont, ami bennünket vezérel, hogy bizony ne kerüljön ennyibe. Mert ha alaposan megnézzük, jelenleg az egyre növekvő hulladékhegy, szeméthegy, palackhegy árát mi mindannyian, többszörösen fizetjük meg a társadalom polgáraiként, esetleg fogyasztókként. Azt gondolom, senki számára nem jelent meglepetést, hogy minden gazdasági szabályozó az árakat befolyásolja. Ha tehát valamilyen termékdíj van, márpedig termékdíj elég régóta van a csomagolóanyagokon, akkor ez úgy beépül a termék árába. Tehát akkor, amikor odamegyünk a polchoz, és levesszük, fizetünk. Majd amikor valaki eldobja - nem mondom, hogy én, mert én nem dobom el, én legalább magamnak megspórolom ezt -, tehát ha valaki eldobja a palackot, de sajnos az is, aki a hulladékszigethez megy, és oda visszadobja, az másodszor is fizet, mert ugyan az ő számára ennek az értéke nulla forint, de ennek valós gazdasági értéke van. Ezt elő kellett állítani. Ő ezt tehát megfizeti - ez a második költség.
A harmadik költség, amiről ugyancsak szólt a miniszter úr, a szemétszállítási díj; az bizony folyamatosan növekszik. Ez a harmadik tétel, amit a növekvő hulladékhegyek áraként mindannyian megfizetünk. És a negyedik? El is hangzott, ez pedig nem más, mint hogy miközben egyre több úgynevezett zöldadó-befizetés van, egyre több például a termékdíjfizetés, bár a mentességek kapcsán ezzel ellentétes tendencia is érzékelhető, azért az ártalmatlanításra, elhelyezésre, hulladékkezelésre ennél jóval, de jóval több összeget fizetünk. Tehát adózó állampolgárokként adóforintjaink bizonyos hányada is erre megy. Négyszer fizetjük meg tehát azt, hogy növekszik a szeméthegy.
(13.40)
Ezen a helyzeten változtatni kell. E helyzet változtatása érdekében nagyon fontos tudni, hogy egy környezettudatos gondolkodás abból indul ki, hogy legyen kevesebb szemét. Kérdezem én: a környezettudatos gondolkodó a fogyasztó vagy maga a gyártó? A gyártónál kezdődik tehát a történet. A gyártó azonban, ő már csak ilyen, semmit nem csinál a saját profitérdekei ellen. Ami profitban hazavihető, azt hazaviszi. Nem bántom érte, igaza van. Ezért tehát a megfelelő ösztönzőket kell beépíteni az ösztönzésre jogosult államnak ahhoz, hogy az ő tudatossága is a környezet irányába forduljon.
Ennek az ösztönzésnek fontos eszköze az úgynevezett termékdíjtörvény, aminek éppen a módosításán fáradozunk. Azt gondolom - és ezt a Magyar Szocialista Párt nevében mondhatom -, függetlenül attól, hogy valóban kormányrendeleti szinten kell szabályozni a mentesség körét, a kormány nem tekinthet el attól a parlamenti döntéstől, amelyik azt mondja, hogy teljes mentesség csak hulladékmentesség esetén vagy teljes újrahasznosítás esetén lehetséges. Azt gondoljuk, az arányok megfelelő mozgásteret biztosítanak ahhoz, hogy az egyébként a hulladékgazdálkodásban élharcosnak tekinthető, koordináló szervezeteket is létrehozó gazdálkodók az arányoktól eltérő arányban kapjanak valamilyen mentességet, de meggyőződésünk, hogy százszázalékos mentesség csak akkor adható, ha megszűnt a termékdíj kivetésének az oka, nevezetesen, ha nincs hulladék.
A gyártói felelősség fontos kiindulópont. Az egyik nagyon fontos indoka a mostani törvénymódosításnak az, hogy ösztönözni kell a lakossági szelektív gyűjtés terjedését. Teljes mértékben igaz és remélhető, hogy oszthatjuk azt az optimizmust, amit miniszter úr megfogalmazott, nevezetesen, hogy robbanásszerű terjedés előtt állunk. Ugyanakkor látni kell, hogy vannak ezzel ellentétes törekvések is. Lehet, hogy adminisztratívnak tetszik egy 8, 12 vagy 20 százalékos kötelező arányú előírás a tekintetben, hogy ha a koordináló szervezet teljesíti a feltételeket, akkor milyen hányadban kell hogy származzék az általa újrahasznosított hulladék a lakossági szelektív gyűjtésből. Meggyőződésünk, hogy önmagában a kötelező átvétel - aminek az ellenőrzése sem kellően biztosított - nem kellő garancia arra, hogy érvényesüljön az a szívóhatás, ami a szelektív gyűjtés robbanásszerű elterjedéséhez vezet.
Mint bizottsági többségi előadó említettem, azon az állásponton vagyunk, hogy a fogyasztót és a lakosságot a darabalapú termékdíj bevezetésével lehet ösztönözni. Egészen pontosan a darabalapú termékdíj bevezetése egy fontos visszagyűjtési rendszer fontos eleme. Ezt az elemet tehát - mert ezt ebben a törvényben kell megtennünk - az elfogadás előtt bele kell tennünk a törvényjavaslatba. Magyarán, a Magyar Szocialista Párt azt javasolja, hogy a beterjesztett törvényjavaslat egészüljön ki a darabalapú termékdíjra, az italok palackjaira, dobozaira, illetőleg a nejlonszatyrokra nézvést.
Ugyanakkor itt és most kell szólni arról, hogy vajon valós-e az a vita, amely úgy szól, hogy kizárólag az újratöltés, az újrahasznosítás. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy nem. Az újratöltés nagyon fontos újrahasznosítás, nagyon egyetértünk azzal és pártoljuk, hogy ezt közgazdasági és törvényhozási eszközökkel is támogassuk, ugyanakkor ne keverjük össze a visszaválthatóságot a többutassággal. Visszaváltható rendszerek működnek ma Magyarországon anélkül, hogy az újratöltést jelentene. Meggyőződésünk - és erre teremt jó kiindulópontot a darabalapú termékdíj bevezetése -, hogy ára kell legyen az újra nem töltött vagy újra nem tölthető palacknak is. Tehát a darabalapú termékdíjrendszer, betétdíjrendszer és a működő visszaváltó rendszer együttesen tudja szolgálni azt a célt, hogy kevesebb szemét keletkezzen, amit utólag kezelni kell.
Bizottsági előadóként említettem, hogy fontosnak tartjuk az elektromos berendezések termékdíjas termékkörbe való vonását. Azt is jeleztem, és most szeretném megerősíteni, hogy megfontoltuk, mit is jelent az, hogy a hígítók és oldószerek kikerülnek ebből a körből. Az a meggyőződésünk, hogy önmagában a termékdíjköteles termékkörből való kikerülés nem eredményezi azt, hogy a tárca, illetve a társadalom és a gazdaság nem figyel erre a termékkörre. Az a tapasztalatunk, hogy nem érte el a célját, rendkívül súlyos adminisztratív terheket jelentett a gazdálkodók számára, de a kibocsátást érdemben nem befolyásolta, jelentős költségvetési bevétel nem keletkezett belőle. Egyetértünk tehát azzal, hogy a hígítók és oldószerek kerüljenek ki, de odafigyelünk arra, hogy legyen kellő kibocsátási szabályozás ahhoz, hogy kordában tartsuk légkörünk, levegőnk védelme érdekében ezeknek a termékeknek a használatát.
A Magyar Szocialista Párt frakciója nem örül annak, hogy az üzemanyag kikerül a termékdíjköteles termékek köréből. Módosító indítványt nyújtottunk be, amely ezen változtatni kíván.
Meggyőződésünk, hogy jól működő rendszereket még egy törvénymódosítás jó szándékú céljai mellett sem szabad összedönteni. Magyarországon igazán jól működik az úgynevezett koordináló szervezeteken keresztül a szelektív gyűjtés és az újrahasznosítás, már abban a szegmensben, amiről miniszter úr is szólt. Azért, mert ezzel tulajdonképpen versengő új rendszerek beindítását kezdeményezzük, pártoljuk és javasoljuk, nem gondoljuk azt, hogy a korábbi rendszerről bármiféle kritikát mondanánk. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy hulladékgazdálkodási céljaink elérhetősége érdekében minél több eszköz álljon mind a gazdálkodók, mind pedig a fogyasztók rendelkezésére.
Itt szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét arra, hogy miközben nagyon egyetértünk azzal, hogy csökkenjenek a gazdálkodók adminisztratív terhei, fontolják meg, hogy vajon egy sok-sok gazdálkodó szervezetet összefogó, koordináló szervezet adatszolgáltatási kötelezettsége teljesíthető-e pontosan ugyanarra az időre, amire a nála érdekelt gazdálkodóké, akiknél ugyanez a jogi kötelezettség jelentkezik. Ha tehát nekem mint több szervezetet összefogó szervezet képviselőjének, pontosan ugyanazon a napon kell teljesítenem az adatszolgáltatásom, akkor vagy én nem fogom tudni tartani a törvényes előírásokat, vagy pedig arra kell hogy inspiráljam a saját érdeklődőimet, hogy a törvényben előírtnál korábban teljesítsék adatszolgáltatási kötelezettségüket. Azt gondolom, hogy ezt a méltánytalan feszültséget a mostani törvénymódosítás kapcsán a helyére lehet - és kell - tennünk.
Mindenképpen támogatandó az, hogy az adóhatósághoz, illetve a környezetvédelmi hatóságokhoz beterjesztendő adatok tartalmában harmonizáció következzék be. Nagyon bízom abban, egyszer eljutunk majd oda is, hogy ha több hatóság is érdekelt ugyanabban az adattartalomban, akkor az érintett gazdálkodónak, az érintett állampolgárnak, mindannyiunknak legyen elég egyszer teljesíteni egy adatszolgáltatást, és utána az, akinek erre szüksége van, használja azt az egyet. Így ugyanis elkerülhető a félreértés. Bár ma már a számítástechnika és a másolók korában a két eltérő adattartalmú beadás veszélye talán kisebb, node minek annyi papírt gyártani. Azt gondolom, ezen az áron is lehetne védeni természetünket.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt, amennyiben a hulladékkeletkezés megelőzésére vonatkozó céljai teljesülnek, végső formájában tudja támogatni az előterjesztést, jelenlegi formájának a megjavításán pedig munkálkodik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
(13.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés