DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Magam is őszintén sajnálom, hogy a miniszter úr már elment, mert minden nagyrabecsülésem az államtitkár úré, de mégiscsak jó lett volna, ha az, aki az expozét itt elmondta nekünk, legalább azt meghallgatja, hogy mi a véleményünk, ha nem is a törvényről, legalább arról, amit ő mondott. (Taps az MDF padsoraiból.) Erre ugyanis nagyon nehéz úgy válaszolni, hogy az érdekelt éppenséggel már azelőtt elmegy, mielőtt akár a többségi, akár a kisebbségi vélemények elhangzottak volna.
Én azt gondolom, azért még a távollétében is - legalább a jegyzőkönyvnek - el kell mondanom, hogy bármennyire is örülök annak, ha valaki optimista, örülök annak, ha valaki hosszan el tudja mondani mindazt, ami majd a jövőben esetleg teljesül, azért mégiscsak jobb lett volna, ha ez az expozé arról szól, ami most éppen itt van előttünk. Jobb lett volna, sokkal jobb lett volna, mert talán vitatkozni is szívesebben tudtunk volna a törvényjavaslatról.
Tisztelt Ház! Az teljesen világos, hogy amióta a termékdíjrendszer létezik, azóta mindig két különböző nézet csap össze. Az egyik a környezetvédők álláspontja, amelyik azt mondja, hogy a termékdíjrendszer elsősorban környezeti védelmet kell szolgáljon; nem elsősorban bevételi forrás, nem elsősorban a költségvetés segédeszköze, hanem kifejezetten azt a célt kell szolgálja, hogy visszaszorítsa azt a hulladéktömeget, amiről egyébként nagyon képletesen szólt a miniszter úr. Én azt gondolom, az is érthető, ha a gazdaság pedig úgy gondolja, hogy ez a számára időnként túlságosan nagy teher majdnem elviselhetetlen. Ilyenkor aztán a különböző lobbicsoportok érvényesítik a saját szempontjaikat.
Több mint egy évig vajúdott ez az ügy, közben a zöldszervezetek - éspedig olyan zöldszervezetek, amelyek azt hiszem, hitelesek, országosan is elismertek - a tüntetésig is elmentek annak érdekében, hogy valamilyen eredményt elérhessenek. Miniszteri ígéretekkel bírtak, amely miniszteri ígéretek arról szóltak, hogy a minisztérium nem fogja feladni azokat az alapigényeket, amelyek megfogalmazódtak a szakma és a zöldszervezetek részéről. Ezek pedig: a darabalapú termékdíjrendszer, a betétdíjas rendszer és a többutas hulladék kérdése. Erről szólt egyébként szocialista képviselőtársam is.
Gyönyörűen mondta el a miniszter úr - ismét vissza kell utalnom az expozéra -, hogyan is van ez ott, ahol ezeket megvalósították. Csak az az alapvető baj, hogy mindez ebben a javaslatban nincs benne. És ez az, azt gondolom, amiről szólnunk kell elsősorban. Elsősorban nem arról, ami benne van, mert abban még lehet olyan is, amivel egyetértünk, hanem arról, ami ebből kimaradt.
Én azt hiszem, hogy kifejezetten jellemző, és egyben talán igaz is volt az, amit a környezetvédelmi bizottság előtt a tárca képviselője elmondott. A darabalapú termékdíj kihagyásának van-e értelme, oka? - kérdezte ő maga. Oka van, és hogy ez mennyire értelmes, az nyilván nézőpont kérdése. A Környezetvédelmi Minisztérium tett javaslatot ennek a bevezetésére, és a több mint egyéves vita során, változó erőviszonyok és frontvonalak mentén zajlódtak a csaták ennek a bevezetése körül. Erről szólt ez az egy esztendő: változó erőviszonyokkal, de mindig a környezetvédelem vereségével. Lehettek itt pillanatnyi előnyök is talán, olyan ígéretek is, amelyek ezeknek a fontos céloknak a megvalósítását célozták, de a végső eredmény itt van a kezünkben.
Én azt gondolom, hogy amikor a tárca képviselője ezt elmondta, akkor ezt őszintén és azért mondta el, mert talán azt is remélte, hogy kap olyan segítséget a tárca - és ez az, amit nézetem szerint meg kell hogy kapjon a Ház részéről -, aminek az eredményeként azok a változások, amelyek most kimaradtak, meg kell jelenjenek egy értelmes törvényjavaslatban.
Való igaz, ahogy ezt már az expozéban is hallottuk, hogy a hulladéktermelés az elmúlt időszakban jelentősen nőtt, de nem is a növekedés itt az alapvető probléma, hanem annak az összetétele és minőségének a változása. Mi azt tapasztaljuk, és ezt nem rejthetjük véka alá, az történt az elmúlt esztendőkben, hogy azok a fajta csomagolóanyagok, amelyek a már korábban európai uniós tagállamokban nagyrészt kiszorultak a forgalomból vagy azokat jogszabállyal kiszorították, tömegesen jelennek meg Magyarországon. Ma már csak a plakátokon és a hirdetésekben látszik a sörösüveg, valójában azonban az igazán olcsó sör, az igazán olcsó üdítő, de még elérhető, megfelelő árú, ugyanakkor jó minőségű bizony már egészen másként van csomagolva - ezekben az alumínium jellegű, műanyag csomagolóeszközökben.
És talán van még egy nagyon fontos dolog, hogy hogyan változik és mennyire kedvezőtlenül változik a hulladék-összetétel. Tudnunk kell, hogy a 2003. évben a háztartások ásványvízbeszerzésének a mennyisége értékben 20 milliárd forintot tett ki a szakértői feltárás szerint. Az idén ez el fogja érni a 30 milliárd forintot - ez 50 százalékos emelés. Nem kell hozzá nagy ész, hogy nyilvánvalóan ugyanígy nőnek azok a csomagolóanyagok is, amelyeknek pedig a visszaszorítására ez a jogszabály semmilyen lehetőséget nem ad, semmilyen módon nem segíti ezeknek a kiszorítását.
Ezért alapvetően azt kell vizsgálnunk, hogy alkalmas-e ez a javaslat, nem pusztán arra, hogy mi most itt megtárgyaljuk, mert annak talán még mi is örülünk, hogy ma erről tárgyalunk, mert elhangzanak a vélemények, és reméljük, hogy azok egy részét legalább hasznosítani is fogják. De alkalmas-e arra ez a javaslat, hogy erről érdemben döntsünk? Ez a fő kérdés. Elhangzott egy nagyon-nagyon fontos érv, amely Kis Zoltán képviselőtársam felszólalásában volt hallható - ugyanez az én álláspontom. Nem lehet azt a javaslatot kellő módon módosítani, javítani, amelyeknél a meg nem nyitott szakaszok, vagy éppen azok a szakaszok, amelyek elő sem fordulnak a jogszabályban, házszabályszerűen eleve nem tehetők meg. Ezért javasolta a mi bizottságunk - és nem azért, mert el akarta utálni ezt a javaslatot, bár lehet, hogy némileg volt ilyen gondolatunk is az elolvasása után -, hogy vonják vissza, dolgozzák át.
Azért engedjék meg, hogy még egy figyelmeztető jellegű ügyre felhívjam a tisztelt Ház figyelmét. Azért az nem véletlen, hogy egy bizottság támogatta ezt a javaslatot: a költségvetési bizottság. Hát persze! A 20 százalékos emelés nyilvánvalóan megint nem fog más célt szolgálni, mint ahogy a környezetterhelési díj se szolgált mást, akármennyit is beszéltek itt másról annak idején a tárca jóhiszemű vagy éppen erre kötelezett képviselői, hanem a költségvetési lyukak betömködését. Én azt gondolom, hogy ennek véget kell vetni, a környezetvédelem nem szolgálhatja azokat a célokat, hogy egyszerű költségvetési eszközként szerepeljen, bevételi forrásokat teremtsen, amelyeket aztán majd máshol fel lehet használni.
Ezért úgy gondolom, tisztelt Ház, ha tényleg és komolyan gondolták, hogy az elektromos és elektronikai berendezések tekintetében az egyébként valóban szükséges intézkedést megteszik, akkor miért nem terjesztettek egy ilyet elő? Mi lett volna annak az akadálya, hogy erre vonatkozóan meghozzuk a megfelelő döntést? - kérdezem én. Semmi. Csak akkor hova tegyük a 20 százalékot? Hol fog megjelenni a 20 százalék bevételtöbblet a termékdíjakból? Persze akkor sehol.
Én azt gondolom ezért, tisztelt Ház, át kell ezt gondolnia a tárcának. Többről van szó ma már, mint ennek a javaslatnak az elfogadásáról vagy elutasításáról - a tárca hitelességéről van szó. Arról van szó ugyanis, hogy sok mindent el lehet vállalni, fel lehet vállalni egy kormányon belül, mert azt gondolom, a lojalitás valóban fontos dolog. De odáig nem mehet a lojalitás, hogy a szakma megtagadását jelentse, nem mehet odáig, amikor már önmaga degradálását jelenti. Ez elfogadhatatlan, ettől mindenképpen óvnánk a tárcát.
Igen, nagyon erőteljesen felmerül az emberben az a gyanú, hogy itt valamiféle olyan erőteljes lobbitevékenységet fejtettek ki a gazdasági erők, éspedig többirányú lobbitevékenységet, aminek a tárca nem tudott ellenállni. De legalább annyira kellett volna akkor ellenállni, hogy azt mondom: nem terjesztem elő ebben a formában, előterjesztem az egyetlen jó javaslatot belőle, és arról döntsön a Ház. Minden bizonnyal a bizottságunk ezt támogatta volna.
Amiről pedig most még külön szeretnék szólni, mert úgy gondolom, itt azért némi zavarok vannak: ez az oldószerek és a hígítók termékdíjának az eltörlése. Lehet, hogy a szabályozás nem volt pontos. Lehet, hogy a szabályozáson módosítani kellett volna, de az ab start visszavonása a termékdíj-rendszerből, akár tetszik, akár nem, azt az érzést kelti az emberben, hogy már megint csökken a környezetvédelem lehetősége, már megint csökken a környezet védettsége.
(14.00)
Azt hiszem, hogy a védettségi szint csökkentése nem lehet cél. Az nem nyugtat meg, hogy azt hallom, hogy persze ez így nem jól van, de majd utólag fogunk különböző szabályokat hozni, amelyek ennél jobbak lesznek. Először meg kell hozni a jobb szabályokat, és akkor ezzel egyidejűleg van mód arra, hogy valamin értelmesen változtassunk.
Mindezek alapján nem tudok mást mondani, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek az az álláspontja, hogy ez a hatoldalas és egyébként - még egyszer mondanám - minden hiánytól szenvedő javaslat csak akkor lehet értelmes, hogy idekerült a Ház elé, ha a vita lefolytatása után visszavonja a kormány, és ezt követően előterjeszt egy általánosan támogatható javaslatot. Azt, ha megfelel ezeknek az alapkövetelményeknek, mi is szívest-örömest támogatnánk, de ez ebben a formában alkalmatlan a támogatásra.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés