NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mintha azt érezném ki a hozzászólások némelyikéből, mintha ebben az ágazatban egyrészt jellemző lenne a bérmunka, ez még igaz is lehet, de ez valamiféle szégyellnivaló dolog, amely jobb, ha megszűnik. Úgy érzem, hogy ez egy túlhaladott álláspont, hiszen nem nagyon látjuk azt, hogy mondjuk a Flextronics valamely vezetője lehajtott fejjel közlekedne csak azért, mert bérmunkát végeztet. Ebben a szektorban is, a bérmunkával együtt is megjelenik a kutatás-fejlesztés és az innováció. Ezeknél a cégeknél nem feltétlen az egydolláros munkabérrel versenyeznek, hanem az én példámban a nálunk, a magyarnál lényegesen magasabb bérszínvonalú támogatott szlovén bérrel. Tehát nem távol-keleti példát hoztam.
Ugyancsak államtitkár úr gondolataira hadd reagáljak, mert nem arról beszéltem, hogy valamely külső piacon nem lesz versenyképes, hanem itt, a hazai, a magyar piacon az a cég, amely, mondjuk, egy európai uniós tagállamban közbeszerzést nyer el, itt pedig nem tud ráállni a rajtkőre - erről beszéltem -, azért, mert olyan szabályaink vannak. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés