DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Körülbelül három hete Endre Sándor képviselő úr azt a kérdést tette fel itt, a parlamentben, hogy úgymond: “Miért nem mond igazat az MSZP-s alpolgármester a kiskunfélegyházi honvédségi ingatlanok ügyében?ö Most a nyilvánosság előtt vagyok hajlandó górcső alá venni ezzel foglalkozó hozzászólásomat, reagálva az Endre úr által fölvetett képtelen állításokra és gyanúsítgatásokra is.

Azt állítottam, hogy a félegyházi laktanyát és a már Mária Terézia óta fennálló helyőrséget a Fidesz-kormány zárta be, rengeteg munkahelyet felszámolva ezzel. Azt állítottam, hogy Endre úr akkoriban mélyen hallgatott ebben a témában mint országgyűlési képviselő, és nem gyártott PR indíttatású kérdéseket, sem pedig hetente napirend utáni felszólalásokat. Azt állítottam, hogy akkor, amikor kormánypárti képviselőként és a megyei közgyűlés elnökeként valóban tehetett volna valamit a félegyházi laktanya ügyében, szervilisen hallgatott. Tette ezt annak ellenére, hogy a kiskunfélegyházi önkormányzat több alkalommal és bizonyíthatóan írásban is kérte segítségét.

Azt állítottam, hogy kijelentése, miszerint - idézem - “fontos létesítmény volt a Honvéd-sporttelep, jelen pillanatban erről nem tudunk semmitö, Endre úr nagyfokú tájékozatlanságát tükrözi, és egyben bizonyítja tehetetlen semmittevését, mivel tüsténkedő felszólalása előtt már hónapokkal - a város vezetése kitartó lobbizásának eredményeképpen, amiben ő egyébként egy percig sem vett részt -, 2004. május 7-én Gyurcsány Ferenc miniszter úr kezdeményezte a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál a félegyházi Honvéd-sporttelep ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. Sőt, mi több, nyilvánvalóan ezzel összefüggésben is bírjuk a miniszter, illetve most már miniszterelnök úr ígéretét egy itt felépülő sportcsarnok anyagi támogatására is.

Azt állítottam, hogy Endre úr szavai az úgynevezett huszárlaktanyáról sem voltak helytállóbbak, az alábbiak szerint - idézem -: “Mind a mai napig erre sincs semmilyen válasz, hogy mit lehet tenni.ö Azt állítottam, hogy Endre úr ezen kijelentése megint elárulta tájékozatlanságát, és logikailag természetesen azt is, hogy semmilyen szerepe nem volt abban a kedvező fordulatban, amely szerint - szintén Kiskunfélegyháza városvezetésének kitartó tárgyalásai után, melyeken Endre úr szintén soha nem vett részt - Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úr már 2004. július 12-én kezdeményezte és jóváhagyta a félegyházi huszárlaktanya ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.

Azt is állítottam, hogy Félegyháza városa minden alkalommal és minden szükséges fórumon benyújtotta az említett honvédségi ingatlanokra igényét, amit Veres János államtitkár úr a parlamentben is megerősített. Sajnálatos, hogy ezen dokumentációkra Endre úr soha nem volt kíváncsi, hanem alapos meggyőződés és tájékozódás nélkül tüntette fel Félegyházát kedvezőtlen színben az ország Házában. Azt állítottam, hogy a honvédségi ingatlanok egy része - túlhaladva a Kincstári Vagyoni Igazgatóság előkészítésén - a Pénzügyminisztérium előterjesztésében Félegyháza számára kedvező módon kerül a kormány elé döntéshozatalra még ebben az évben, amit Veres János államtitkár úr szintén megerősített.

Endre Sándor képviselő úr végül felszólalásában tehetetlenségében saját városa ellen fordul - helyzetünket nyilvánvalóan nem megkönnyítve - a következő, gyanúsítgató megjegyzésével - szintén idézem -: “És bizony Kiskunfélegyházán már lábra keltek azok a hírek, elindultak, lábba szöktek azok a hírek, hogy ki fogja megszerezni ezeket az ingatlanokat, és neveket mondanak, hogy kié lesz a sportpálya, kié lesz az élelmezési raktár…ö, s a többi.

Nos, reményeink szerint Endre úr kitartó, többéves semmittevése, majd ezt követő, most is tetten érhető áskálódásai ellenére az említett ingatlanok a Gyurcsány-kormány mielőbbi kedvező döntését követően, az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően, nyilvánvalóan Kiskunfélegyháza városának tulajdonába kerülnek, és az ott megvalósuló létesítmények - legyen az majd sportcsarnok, oktatási vagy szociális intézmény, gyógyturisztikai beruházás - a félegyháziak életét teszik majd szebbé, jobbá. Megnyugtatom Endre urat, hogy Kiskunfélegyháza tarsolyában nincsenek Fidesz közeli Kaya Ibrahim-ok és Joszip Tot-ok, de lehet, hogy éppen ez az, ami fáj képviselőtársamnak. Összességében tehát állításaimat fenntartom, azokat dokumentálni tudom.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

(19.40)

Forrás: parlament.hu