GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy időzavarba keveredett a végén, mert így végképp nem sikerült megfejtenem, hogy melyik kormányt célozta meg a kérdésével. Olyan kormány nincs, amelynek Gyurcsány, Csillag, Kóka névsorú tagjai lennének. Amit ön írásban feltett, a Medgyessy-Gyurcsány-Csillag-kormány pedig jelenleg már nem felelős azokért a kérdésekért.
De ezt félretéve, úgy tűnik, tényleg csak az a cél, hogy minél több ember belekeveredjen valamibe. De mibe is? Ön a fényeslitkei baleset elég szubjektív értelmezése alapján kíván messzemenő következtetéseket levonni a MÁV Rt. helyzetére nézve. Ugyanakkor szeretném világossá tenni mindenki számára, hogy a balesetet egy vizsgálóbizottság vizsgálta, értelmezte, és a megállapításai szerint az elhárítási munkálatok összefogottan, koordináltan, a MÁV Rt. üzletágainak szakszerű közreműködésével történtek. Az, hogy a Sarus Rádió mit állított, persze fontos, csak azt is fontos tudnunk, hogy ők nem illetékesek a kár elhárításában, nem az ő dolguk; a munkát azok végezték, akiknek ez ténylegesen a dolga volt.
Ami a MÁV Rt. irányítását, gazdálkodását illeti, röviden azt tudom mondani, hogy az idén januárban elfogadott kormányhatározat alapján a MÁV átalakítása és a gazdálkodás hatékonyabbá tétele az elsőrendű feladat, ezzel együtt az adófizetők pénzének megfelelő kímélése. Ennek a folyamatnak részét képezik a munkaszervezési és létszám-megtakarítási intézkedések is. Ez utóbbi azonban egyrészt messze elmarad a képviselő úr által említett számtól, másrészt a létszám-racionalizálás, a foglalkoztatási és szociálpolitikai szempontok legmesszebbmenő figyelembevételével történik. Például a létszámcsökkentés kétharmada tevékenységkihelyezéssel, illetve nyugdíjazással valósul meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés