GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előterjesztőként természetesen lenne módom szólni, de úgy egyeztünk meg Bakonyi Tibor képviselőtársammal, hogy előterjesztőként ő viszi végig ennek a törvénymódosításnak a tárgyalását, így most képviselőként szeretném ezzel kapcsolatban elmondani a véleményemet.

Azt gondolom, hogy akik önkormányzati vezetőként bármilyen településen, bármilyen poszton, pozícióban ülnek, azok pontosan tapasztalhatták és láthatták azt, hogy a módosított közbeszerzési törvénynek van egy olyan része, ami nem teljesen egyértelmű és nem jogtiszta. Számomra megnyugtató lenne, amit az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondott, ha ezt mindenhol minden jegyző, főjegyző ugyanígy értelmezné, de egy ajánlás nem törvény. A mi frakciónk azt támogatja, hogy ebben a kérdésben tiszta és egyértelmű helyzetet teremtsen a törvényalkotó.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, aki a közpénzek elköltése miatt aggódik: ezek a gazdasági társaságok, cégek, amelyek az önkormányzatok tulajdonában vannak, és ezeknek a közszolgáltatási feladatoknak vagy közfeladatoknak az ellátására lettek létrehozva, természetesen minden közpénzt közbeszerzés útján költenek el, amennyiben ők valamilyen szolgáltatást vagy pedig beszerzést, beruházást vesznek igénybe a piacról.

Nagy érdeklődéssel várom, és szeretném, ha be is terjesztené az Igazságügyi Minisztérium a közszerződésekről szóló törvényjavaslatot. Viszont szeretnénk azt, ha a 2005. gazdasági évet már ennek a közbeszerzési törvénynek az erre vonatkozó részét kitisztázva indíthatnánk el, hiszen senkinek nem jó az, ha egy nem tiszta és nem egyértelmű helyzettel kell szembenézni. Nagy érdeklődéssel várom a módosító javaslatokat, és abban bízom, hogy a végén a parlament tényleg nagy többséggel fogja elfogadni ezt a törvénymódosítást.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu