DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy történettel kezdjem. A minap Magyarország egyik városában az egyik országos élelmiszerlánc üzletében akciósan öt forintért árulták a zsemlének darabját. Nyitáskor már tömeg tolongott az ajtóknál, és valóságos életre-halálra szóló küzdelem indult az olcsó zsemléért. A tömeg elsodort egy idős bácsit, aki emiatt elesett, és eltört a keze és a lába. A történet igaz, ellentétben Szabó Zoltán képviselő úr szavaival.

(14.00)

A kérdés ekkor valóban az, hogy vajon ezeket a történeteket és ehhez hasonló történeteket személyesen megélik-e, részt vesznek-e benne, tájékozódnak-e róla képviselőtársaim, amikor oly megbízhatóan és oly megnyugtatóan azt mondják, hogy jólét van Magyarországon. Miniszterelnök úr - aki nagyon szeretett volna a vitában részt venni, de csak a védett miniszteri hozzászólások keretében szólalt fel, és amikor kicsit tudnánk beszélgetni, akkor nincs itt - azt mondta, óriási eredmény az, hogy 2003-ban már a nyugdíjak 1989-es vásárlóértékét elérte az ország. Gondolom én, az emberek nagy többsége nem így gondolja, hogy ez olyan óriási eredmény lenne, nem beszélve arról, hogy nem is ezt várták '89-ben, ha felidézzük ezeket a kérdéseket.

De a tények makacs dolgok. Vegyük sorban! Bizony, '91 és '94 között a nyugdíjak vásárlóértéke 8,2 százalékkal csökkent. A Horn-kormány idején összesen 11,9-12 százalékkal csökkent a vásárlóérték, amelyben különösen a '96-97-es év fordulója volt a legkritikusabb időszak, és majd '98-ban egy kicsit többet adva javítottak a számokon, de így is még nagymértékben vesztésre állt a Horn-kormány négyéves mérlege. Majd az Orbán-kormány idején, '99 és 2002 között - nem beleszámolva a 19 ezer forintot, amit önök később úgymond ígértek - 16,2 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. Ezt a tendenciát valóban még 2003-ban folytatta az ország, ekkor érte el azt a legmagasabb szintet, amit sajnos 2004-ben a nyugdíjak vásárlóértéke már messze nem követ.

Tény az is, hogy az Orbán-kormány időszakához kötődik az - még '98 végén -, hogy az a 800 ezer kisnyugdíjas valóban a 25 százaléknak megfelelő nyugdíjemelést kapta, akik egyébként akkor - mondhatjuk - mind a létminimum alatt lévő családokban vagy háztartásokban éltek. A többiek is megkapták a törvény szerint járó nyugdíjat, ez a törvényen felüli hozzájárulás volt az akkori parlamenti többség által.

Erre az időszakra esik az a 2001-es döntés, amely szerint 300 ezer dolgozó nyugdíjas, akik eddig a személyi jövedelemadó alá tartoztak - a nyugdíja és hozzáadva a keresete -, adózó körbe került. Ezt valóban önök 2002 után is megtartották, amit csak helyeselni tudunk. Tehát mondhatjuk is, hogy örülhetünk, hogy nem vettek el innen.

Nézzük meg, hogy mi történt 2003 és 2004 között, mert bizony, ebben az időszakban elég furcsa dolgok történtek: a havi villanyszámlák, fűtésköltségek, a kenyér és egyéb élelmiszerek árának a növekedése, utazás, postaköltségek, gyógyszerár-, szállítási és üzemanyagköltség-növekedés, telefondíj, vízdíj és egyéb rezsiköltségek növekedése keretében mintegy 44 500 forintnak megfelelő többletkiadásra kényszerültek ezek a nyugdíjasok. Ha ezt a nyugdíjas háztartást megnézzük, akkor bizony ez már a 2004. év csaknem egyhavi átlagos öregségi nyugdíjának felel meg, annak 80 százaléka.

Ha azt a matematikát megnézzük, amit képviselőtársam az előbb idézett: bizony, ha a Fidesz-kormánynak a 2001-es - egyébként Selmeczi Gabriella és jómagam nyújtottuk be - plusz 3 százalékos, a törvényi előírások fölötti nyugdíjemelési rendszerét - nemcsak 2001-2002-ben, hanem 2003-tól kezdődően - végigviszik, akkor ez 2003-ban további 18 ezer forintot jelentett volna, 2004-ben viszont már 38 ezer forintot, hiszen egy nagyon nagy igazságtalanság történt itt a nyugdíjasok kapcsán, amikor az úgynevezett 53. hetit adták, nem az alapnyugdíjakba építették be, ahogy ezt elvárták volna, hanem csak egyszeri, eseti hozzájárulásként adják évente. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy bizony a 13. havi keretében az 53-54. heti nyugdíjat is kifizették, az 28 ezer forint egy átlagnyugdíjas esetében, akkor bizony 2004-ben már a plusz 3 százalék együttesen 38 ezer forint egyszeri, egyéves többletkifizetést jelentett volna, és ezáltal - kiszámítható - 2004-ben már évente nyugdíjasonként 10 ezer forintot spórol meg évente az a szocialista kormány, amely azt állítja, hogy minden rendben van. Mi azt gondoljuk, hogy bizony, messze nincsen minden rendben.

Ha hozzávesszük azokat az adatokat, amelyek a létminimum-számításhoz kötődnek, akkor a nyugdíjasoknál megállapítható, hogy a Gyurcsány-kormány alatt is, amikor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy nagy a jólét, bizony, egymillió nyugdíjas az, aki ma szintén a létminimum alatt él. Tehát azt gondolom, ez egy súlyos teher a magyar társadalmon, amelynek a legdöntőbb része a '90 előtti rendkívül alacsony bérek következményeként kialakuló alacsony nyugdíjtömeg létrejötte az elmúlt harminc-negyven év elvégzett munkáját követően.

Messze nem vagyunk abban az állapotban, hogy ilyennel irritáljuk a magyar társadalmat, hogy ilyen nagy jólét van, hiszen a nyugdíjasoknak több mint az egyharmada ma is - a KSH számításai szerint - a létminimum alatt él.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu