DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Engedjék meg, kedves képviselőtársaim, hogy tegnapi, a félegyházi honvédségi ingatlanokról szóló konkrét felszólalásomhoz kapcsolódva abból néhány általános következtetést vonjak le. A volt honvédségi ingatlanok vonatkozásában valószínűsítem, hogy a félegyházi helyzetnek megfelelően számos önkormányzat számára az elkövetkezendő hetek, hónapok kedvező fordulatot hoznak, sok olyan ingatlan kerül térítésmentesen önkormányzati tulajdonba, ami egy-egy településen további jelentős fejlődés záloga lehet.
A folyamat összetettségére viszont jellemző, hogy Félegyházáról az elmúlt négy évben több mint ötven levéllel kerestünk meg különböző illetékes szerveket, politikai és szakmai döntéshozókat a honvédségi ingatlanok kérdéskörében. Külön kiemelném, hogy a kormányváltás óta a részletkérdések kidolgozásában, a kedvező döntések előkészítésében rendkívül sok segítséget kaptunk mind a Honvédelmi Minisztériumtól, mind a GYISM-től, Juhász Ferenc és Gyurcsány Ferenc miniszter uraktól, akiknek ezúton mondok köszönetet a félegyházi emberek nevében.
Egy ellenzéki kérdésfelvetés kapcsán viszont az egyébként valószínűleg legkevésbé témafelelős Csillag miniszter úr a válaszával - ami véleményem szerint talán elkerülhető lett volna - feleslegesen és talán indokolatlanul hozott politikailag némileg kellemetlen helyzetbe bennünket Félegyházán. Ennek hátterében a releváns információk nem teljesen adekvát áramlása és kezelése állhatott. Igazamat látszik alátámasztani, hogy a téma ismételt felvetésekor a Pénzügyminisztérium és Veres János államtitkár úr válasza már jelentős és Kiskunfélegyháza városa vonatkozásában egyértelműen pozitív értelmű korrekciót tartalmazott, szintúgy a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának a tegnap esti reagálása is. Ezt is külön megköszönöm.
Biztos vagyok benne, hogy a mi esetünk nem egyedi, más témában és más települések vonatkozásában is várhatók hasonló tartalmú és indíttatású, valószínűsíthetően inkább ellenzéki megkeresések. Az ilyen, országosan talán nem túl jelentősnek tűnő, de egy-egy választókörzet sorsát érintően komoly szereppel bíró kérdések megválaszolásában, különösen, ha valószínűsíthető annak úgynevezett forró kásaö jellege, akkor érdemes lenne a kormányzati apparátus részéről jobban támaszkodni a helyi döntéshozókra, különösen akkor, ha azok köztudottan kormánypárti információgazda politikusok, polgármesterek vagy országgyűlési képviselők. Tudom, hogy ez sokszor tér- és időbeli leterheltség miatt szinte fizikailag kivitelezhetetlen, de azért legalább törekedni kellene rá. A mi esetünkben biztos vagyok benne, hogy érdemes lett volna.
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés