DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! Azt gondolom, hogy a privatizációról való felfogás elég világos, és a kormánynak itt nem is a privatizációra vonatkozóan van törekvése, hanem a piacgazdaság kiépítésére, a piacgazdaság továbbvitelére, hiszen a privatizáció önmagában nem cél, a privatizáció fontos eszköz ahhoz, hogy az a típusú piacgazdaság alakuljon ki, amilyet szeretnénk.

Nem tudom, megnyugtatja-e frakcióvezető urat, ha idézek egy olyan mondatot, amelyet a Fidesz elnöke korábban mondott (Kuncze Gábor: Nem!), ami arra utal, hogy nem mindig vallották ugyanezt a nézetet, hiszen azt mondta egy alkalommal, hogy a gazdaságpolitika legfőbb törekvése mégiscsak az állam kiszorítása a gazdaságból, a privatizáció kell hogy legyen, később meg azt, hogy privatizáció eddig is volt, ezután is lesz. Ezt tulajdonképpen csak azért idéztem, mert ezzel is arra szeretnék rámutatni, hogy egyáltalán nem a privatizációról volt szó, amikor a Fidesz ezt a kampányt elindította, itt egészen másról van szó. Arról van szó, hogy a Fidesz szeretné elérni azt, hogy ezzel a demagóg politikával elterelje a figyelmet a gazdaságpolitika lényegéről.

Azt gondolom, hogy árulkodó volt az a múlt heti riport, illetve interjú, amit a Hír TV-nek adott Orbán Viktor, és amelyet aztán - különböző viharokat keltve - egy részétől megfosztottak az adásba kerülés előtt, ami nagyon jól mutatja azt, hogy ott Orbán Viktor azt fogalmazta meg, hogy tulajdonképpen itt a politikai jövőjéről van szó neki is meg talán a Fidesznek is. (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.) Ami viszont gondot okoz, hogy ezzel a demagógiával félre lehet vezetni esetleg a közvélemény egy részét. Külön szomorú, hogy nyilvánosságra került jó néhány lapban egy olyan hirdetés, amely úgy szól, hogy “Tények a privatizációrólö, ehelyett tulajdonképpen szakszerűtlenségeket látunk, ha nagyon finoman fogalmazok, ha kicsit erősebben, akkor hazugságokat.

Miről is van szó? Olyan adatokra hivatkoznak - és azért bátorkodtam azt mondani, hogy itt többről van szó, mint szakszerűtlenségről -, hogy forrás: KSH, OECD. Ilyen források nem léteznek, a KSH-nak ilyen típusú adatgyűjtése nincs. Megnéztem az OECD-honlapot, ott ilyen típusú adatok nem találhatók. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Rossz helyen kerested!) Maguk a táblázatok is súlyosan szakszerűtlenek és félrevezetők, hiszen olyan adatokat tartalmaznak, amelyek egyszerűen a valóságot elfedik. Azt írja, hogy 10 százalék az állam részesedése, miközben az Európai Unióban 25 százalék. De mi az, hogy az állam részesedése? Hol? A gazdaságban? Hogy lehet azt jellemezni? Sokféleképpen, erre vannak szakszerű módszerek a gazdaságstatisztikában, lehet jellemezni például az állam részesedését a nemzeti vagyonból.

Ha ezt nézzük, hogy a nemzeti vagyonból mennyiben részesedik az állam, akkor pillanatnyilag a közszféra, tehát az államháztartási szektor részesedése a lakások nélkül 41 százalék. Nem 10, hanem 41 százalék. Ha azt nézzük, hogy a vállalkozásokon belül hogyan alakul az állami szektor és a magánszektor részaránya, akkor ezt nyilván úgy lehet megközelíteni, hogy az államháztartási szektor hogy alakul, hiszen az állami szektor mellett, az állami tulajdon mellett van önkormányzati tulajdon, az is közösségi tulajdon. Ha ezt nézzük, akkor a jegyzett tőkéből 18,5 százalék a közszféra részaránya. Ha a GDP-termelésből nézzük, akkor 26 százalék, több mint az egynegyede.

Ugyanakkor, ami különösen súlyos, ha olyan hamis tények kerülnek be egy ilyen hirdetésbe, hogy a Magyar Villamos Műveket akarja most éppen privatizálni a kormány. Erről szó sincs, pláne a Paksi Atomerőműről, mint ahogy a Magyar Posta privatizációjáról sincs szó. Ilyeneket egyszerűen kár mondani. Mi pusztán azt szeretnénk, hogy hatékonyabban dolgozzon a gazdaság, ehhez pedig nem szükséges az állam közvetlen tulajdonlása. Olyan szabályozási környezetet szeretnénk teremteni - és ezt meg is tesszük -, amely lehetővé teszi, hogy a leghatékonyabban működjön a gazdaság.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(13.40)

Forrás: parlament.hu