DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Meglepve hallgatom a vitát, hogy egyre messzebb kerülünk a tényektől. A magyar gazdaságpolitikát lehet különbözőképpen értelmezni, de azért ez a fajta értelmezés elég meglepő, amit itt az imént néhányan elmondtak. A gazdasági növekedés gyorsult, dinamizálódik a gazdaság, az elmúlt két év egyértelműen ezt mutatja. Azt, hogy az életszínvonal nőtt, elég nehéz tulajdonképpen nem elismerni, de látom, hogy ez sikerül.

A lakásépítésről valamit: az elmúlt fél évben, tehát az idei első fél évben 6 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. Ez egyértelműen arra utal, hogy a lakásépítési kedv nem csökkent. De többen elmondták egyébként, hogy miért, és egyetértek azokkal, akik mondták: 6-8 millió forint az, amit igénybe vett egy átlagos család. Ez majdnem pontos: az OTP kimutatása valamivel 5 millió fölötti értéket mutat. Ergo: az a támogatásváltozás azt jelenti, hogy most célzottabbak a támogatások azoknak a fiataloknak.

Még valamit, amit valaki volt szíves mondani: az államháztartási hiány az egyik adat, az államadósság a másik; javaslom, hogy ne keverjük. Az államháztartási hiány azt jelenti, hogy adott évben mennyi hiány keletkezik az államháztartásban. Az államháztartás deficites, vagyis hiánya volt az előző ciklusban is minden évben, hiánnyal zárt az azt megelőző ciklusokban is. Ha az államháztartás hiányos, akkor az államadósság nő. Ezt lehet különböző forintértékekkel mondani, csak nem érdemes. Ezt valóban a GDP-hez, a bruttó hazai termékhez szoktuk mérni. Javaslom, ezt ne keverjük össze.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu