DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes képviselő úr a demográfiai problémákról beszélt, ami kétségkívül súlyos gondja az országnak, de én nem nagyon látom, hogy mit segítene ezen az a kormányunk által egyébként megítélésem szerint helyesen megszüntetett lehetőség, hogy egészen 30 millió forintig lehessen kamat- és adókedvezmény-támogatással lakásépítési, otthonteremtési hiteleket felvenni. (Font Sándor: Bizony, ezt Magyar Bálint is bánja már! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ez a 30 millió forintos értékhatár Tisztelt képviselőtársaim, tessék elhinni, hogy engem jobban segít a mikrofon, mint önöket, bármilyen hangosan ordibáljanak is. (Halász János: Az a baj, Zoli, hogy neked mikrofon kell, hogy meghalljunk!) Tehát ez a 30 millió forint azt jelenti, hogy 30 millió forint saját erőt feltételezve 60 millió forintos lakás megvásárlásához nyújtott támogatást a költségvetés. Hatvan millió forintért Budapest nem különösen felkapott körzetében új lakást lehet, 150-200 négyzetmétereset vásárolni, de még a legjobb, legdrágább környéken is egy 60-70 négyzetméteres lakást lehet ebből venni. Tessék nekem megmondani, mit segít ez a demográfiai problémán, hogy néhány család, néhány ifjú családalapító 200 négyzetméteres lakásba költözhet!
Ami pedig a gazdaságélénkítő eszközöket illeti: tisztelt képviselőtársaim, szeretném elmondani, hogy amikor önök átadták a kormányzást, abban a negyedévben 2,9 százalékos volt az éves gazdasági növekedés ebben az országban. A szociáldemokrata-szabad demokrata kormány egy éve után ez a növekedés felgyorsult úgy, hogy ebben az évben már a 4 százalékot meg fogja haladni a gazdasági növekedés. Szeretném jelezni, ez a gazdaságélénkítés, nem az, ha Széchenyi-tervekkel szélhámoskodunk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés