HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért kértem kétperces hozzászólásra lehetőséget, mert az itt korábban elhangzottakra reagálnék, és nem az ajánlási ponthoz, de ezt a Házszabályt megengedi, ezért van a kétperces hozzászólás. Ezt nyilván Szabó Zoltán is ugyanúgy tudja, és persze a dicséretes bevezetője után azért élt ő is ugyanezzel a lehetőséggel.

Tatai-Tóth András képviselő úr igaztalanul vádolt bennünket, hallottuk Borkó Károlytól is, mintha a Fidesz vagy az MDF képviselői a hajléktalanokat nem szeretnék segíteni, mintha mi ezt nem tartanánk problémának. Képviselő úr, szörnyű probléma a hajléktalanság. Én nem vitatom el önöktől, hogy önök ezért tenni akarnak, de kérem, ön se vitassa el tőlünk. Sokan ülnek önök között és a mi padsorainkban is olyan képviselők, akik vagy polgármesterként, vagy önkormányzati képviselőként, szociális bizottsági tagként, elnökként vagy szociális intézmény vezetőjeként tevékenykednek ezen a területen, tesznek azért, hogy jobb legyen, hogy megoldást találjunk.

Mi most azt mondjuk, hogy az önök legújabb keletű javaslata, megoldása, ez a „
költöztessük vidékre Budapestről a hajléktalanokatö dolog nem jó megoldás véleményünk szerint, nincs átgondolva, kevés rá a pénz. Úgy látom, inkább csak azért mondták ezt, mert egyébként valódi megoldást most nem kínálnak a költségvetésben, és ez nagyon nagy probléma.

De a legnagyobb probléma az, ami már itt szóba került: az érintetteket nem kérdezték meg erről. Bemondták, javasolták, majd így megoldjuk, mondják önök, és most mondják a civil szervezetek, a hajléktalangondozással foglalkozó intézmények, szakértők, nagy tiszteletű, hozzáértő emberek, sokszor olyanok, akik egyébként korábban az önök padsoraiban ültek képviselőként, hogy ez a megoldás nem jó, nem szabad így csinálni. Én azt javaslom, gondolják át, hallgassanak rájuk is, ránk is, és ne ezen vitatkozzunk itt tovább. De ne is vádoljuk egymást ezzel a dologgal, mert igaztalan lenne mindkét oldalról ez a vádaskodás.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu