DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon bízunk abban ellenzéki oldalon, hogy az a törvénysértés, amit a kormány elkövetett azzal, hogy a költségvetést késve terjesztette be, az első és utolsó ilyen ténykedése volt a Gyurcsány-féle kormányzatnak.

Szeretnénk azt hinni és tudni, hogy ebben az országban a határidők, különösen az eljárásjogilag meghatározott határidők fontos, jogilag releváns időpontokat határoznak meg, és azok megsértése súlyos és konzekvens jogi következményekkel jár. Éppen ezért sajnos nem bízhatunk abban, hogy ez a kormányzati entrée, ez a törvénysértő belépő egyedi eset marad akkor, ha a jogszabályok módosításakor eleve olyan határidőket próbálnak elfogadtatni törvényi szinten, amelyek betartása fizikailag lehetetlen. Tehát akikre ezek az előírások vonatkoznak, azok nem tudják ezeket a szabályokat betartani, és kénytelenek lesznek mulasztásos törvénysértésbe vagy direkt, egyenes törvénysértésbe torkolló eljárásokat folytatni.

Erről van szó a törvényjavaslat 233. §-ában, ami a Tbj. 24. § (2) bekezdését kívánja megváltoztatni. Nem értjük, miért van arra szükség, hogy egy jól fungáló, hatályban lévő és eddig betartható határidőt tartalmazó jogszabályt olyanra változtassanak, amely a jövőben nem lesz követhető.

(22.50)

Kérem szépen, a következőkről van szó. Az államháztartásról szóló l992. évi XXXVI. törvény 10. §-ának (4) bekezdése szerint a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább 45 napnak kell eltelnie. Tehát az államháztartási törvény 45 napos határidőt ír elő. Ezzel szemben a most módosítani javasolt 233. § akként fogalmaz, hogy a nyugdíjjárulékot a járulékalapul szolgáló jövedelem szempontjából legfeljebb a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben, az egy napra meghatározott összeg naptári évre számított összege után kell megfizetni. És itt a hangsúly arról szól, hogy a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben. Ez annyit jelent, hogy önök a módosítással valamikor karácsony és szilveszter közötti időpontra kívánják kitolni azt a határidőt, amitől kezdődően a 45 napot számítani kell vagy számítani lehet. Ez a 45 nap meghaladja a törvényes határidőt, és éppen ezért nem tartható be.

Hivatkozni szeretnék még arra, hogy a jogbiztonság elvének érvényesülése érdekében szükséges megfelelő felkészülési idő jelentőségét már több alkotmánybírósági határozat is kiemelte. Sorolok hármat, mert az indoklásban a módosítóban beadtam. A 44/B/1996-os AB határozat, a 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, a 17/2004. (V. 25.) AB határozat hangsúlyt helyezett arra, hogy meg kell teremteni annak lehetőségét a jogbiztonság elvének érvényesülése céljából, hogy a határidők megtarthatók legyenek.

Fentiek alapján tehát indokolt a hatályos szabályozás fenntartása, mert semmi hátrány nem származik abból, hogy ez a jelenleg is érvényben lévő törvényhely ad újabb utasítást arra, hogy mi a teendő, hiszen az úgynevezett járulékplafon megnevezés lecserélése járulékfizetési felső határra, ennek a fogalmi pontosítása, azt hiszem, nem olyan fontos, mint a 45 napos határidő és a mindenkori törvényes határidők betartásának szükségessége. Éppen ezért kérem szépen ennek a módosító javaslatnak a támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu