NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden jogállamban a jog egyformán előírja mindenkinek, hogy teljesítse kötelezettségeit. Ez alól Magyarország kivétel, ahol ma már lassan megszokottá válik, hogy bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetbe kerül mindenki, aki a magyar állammal szerződik. Nincs kivétel, legyen az külföldi befektető, hazai kisvállalkozó, támogatásra váró mezőgazdasági termelő vagy európai uniós forrásra pályázó.
Kormányhatározatok sorozata szól arról, hogy költségvetési előirányzatokat zárolnak, kifizetéseket függesztenek fel, a fizetésképtelen állam rémképét vázolva elénk. Ilyen a 2176-os kormányhatározat, amely kormányzati hatáskörbe utalta a pályázatos támogatások kifizetését a 2004. június 30-áig ki nem utalt forrásokra. Talán mulatságosnak is tűnhet, amikor a kormány ülésén a miniszterek hosszú listákat tanulmányoznak, hogy mely Széchenyi-terves pályázó vagy Smart Hungary-s nyertes kaphatja meg a hónapok óta neki jogosan járó állami támogatást és ki nem, mert a költségvetés válságmenedzselése odáig jutott, hogy a miniszterek jóváhagyása kell akár néhány százezer forintos kifizetéshez is. Tehát ez a jogbiztonság és a jogegyenlőség a magyar állam és szerződő partnere vonatkozásában!
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem tehát, vagy mondhatnánk úgy is, hogy kérdezzük együtt: meddig bírják még elviselni a fejlesztési támogatások kiutalásának halogatását az európai piaci versenyben helytálló kisvállalkozásaink? Valóban elfogytak-e a minisztériumok pénzei, mert év végére a prognosztizált államháztartási hiány nem teszi lehetővé, hogy a kifizetéseket eszközöljék? Igaz-e, hogy az államkincstár hetente utasítja vissza a minisztériumok kifizetési engedélykérelmét? Mikor vonja vissza a kormány az állandó feszültséget okozó 2176-os, előirányzat-zárolásról szóló határozatát, mely oly sok pályázó életét keseríti meg nap mint nap?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés