DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány alapvetően fontosnak tartja a gazdaságban megindult kedvező folyamatok kibontakozásának, állandósulásának érdekében, hogy a kormány és a jegybank közötti koordináció és kooperáció folyamatos legyen, a gazdaságpolitikák konzisztenciája javuljon. A kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely a jegybank működésének általános feltételrendszerét javítani, finomítani szándékozik, ez ugyanis azt segíti elő, hogy a jegybank feladatait hatékonyabban láthassa el. Ezen elvi megfontolásból kiindulva a kormány a jegybanktörvény módosítására benyújtott törvényjavaslatot támogatásra érdemesnek tartja.
A javaslat legfőbb érdeme az, hogy közelít az európai uniós tagországok többségében érvényesülő gyakorlathoz, szélesebb bázisból való merítésre ad alkalmat a monetáris tanácsi tagságot illetően, illetve jobban szétválasztja a döntéshozói és végrehajtói funkciókat. Az, hogy a monetáris tanács létszáma az Európai Unióban általánosan érvényesülő szintre növekszik, illetve az, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére is nevez ki a köztársasági elnök tagokat, csak pozitív változásokat jelenthet.
Az egyértelműen a nagyobb közjót szolgálja, hogy lehetőség nyílik a testületen belül a színvonalas szakmai vitákra, az eltérő álláspontok kellő mérlegelésére, a nézetek ütköztetésére, és ami a legfontosabb, mindennek révén kellően megalapozott, az ország érdekeit jól szolgáló döntések kimunkálására, a jogi függetlenség érdemi, tartalmi függetlenséggel is kiteljesül.
A döntés-előkészítő, döntéshozó és végrehajtó feladatok jobb szétválasztásával egyértelműbben oszlik meg a felelősség a döntéshozó testület, a monetáris tanács, illetve a végrehajtó testület, azaz a Magyar Nemzeti Bank igazgatósága között. Ezáltal a monetáris politika döntéshozatali mechanizmusa javul, áttekinthetőbbé válik a jegybank tevékenysége, és világosabban nyilvánul meg a döntések végrehajtásáért viselt felelősség. Azon jegybanki alelnökök, akiknek monetáris tanácsi tagsága megszűnik, természetesen a jegybank alelnökei maradnak a megbízatásuk lejártáig.
Támogatjuk a módosító javaslat azon előírásait, illetve a képviselői önálló indítvány azon előírásait, amelyek szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a monetáris tanács tagjai, valamint a felügyelő bizottsági tagok vagyonnyilatkozatukat a nem képviselő kormánytag és politikai államtitkár számára előírt szabályok szerinti vagyonnyilatkozathoz hasonlóan évente készítik el, illetve azt is, hogy a nyilvánosságra hozó személye az Országgyűlés elnöke legyen. A módosítás alapelvei összhangban vannak az adatvédelmi biztos e kérdésben hozott állásfoglalásával.
Szeretném egyben tájékoztatni az Országgyűlést arról is, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés előírásainak megfelelően a képviselők MNB-törvény módosítására benyújtott önálló indítványait az Európai Központi Bank elnökének véleménykérés céljából haladéktalanul megküldtük, és sürgős visszajelzést kértünk. Az elnök úr véleményét, amint rendelkezésünkre áll, alaposan áttanulmányozzuk, és amennyiben az indokolt, a szükséges változtatásokat a kormány kezdeményezni fogja a maga részéről.
Tisztelt Országgyűlés! A jegybanktörvény változtatása mindig nagy jelentőségű esemény egy ország életében. Kérek minden képviselőt, hogy kellően megalapozott, az ország érdekeit figyelembe vevő álláspont alapján hozza meg a döntését. Szakmai meggyőződésem, hogy a törvényjavaslat elfogadása jelentős előrelépést jelent, ezért a magam részéről támogatom azt, és a kormány nevében elfogadásra ajánlom.
Köszönöm, elnök úr, a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés