DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer elmondani, úgy látszik, nem voltam elég világos, elnézést kérek érte: a kormány gazdaságpolitikájának pont az a lényege, hogy szárnyaljon a gazdaság, ha lehet, és ezt szerencsére elértük. Két számjegyű az ipari termelés, 10 százalék körül van, 18 százalékos az export. Ezek nagyon jelentős eredmények. Ennek megfelelően nagyon fontosnak tartjuk a munkahelyteremtést, és szó nincs arról, hogy az infláció növekedésére törekedne a kormány; az infláció csökkentésére törekszünk, és az adatok azt mutatják, hogy a kormánynak ez a törekvése sikeres.
A mostani inflációs ráta a szeptemberi adatok szerint 6,6 százalék, ez tovább csökken. A jövő évi átlag 4,5 százalék lesz, és nem kizárt a 4 százalék alatti év végi infláció. Tehát gyakorlatilag a gazdaság szerencsére sokkal jobb pályán van, mint ahogyan ez ebből a teremből látszik.
Ami a jövő évi költségvetést illeti, szeretném megismételni azt a megjegyzésemet, hogy a költségvetési vita pénteken kezdődik, ez volt a házbizottság álláspontja, és azt gondolom, a költségvetésről akkor részleteiben is tudunk beszélni, a kérdésekre és másra is lehet válaszolni. Hozzáteszem még azt is, hogy természetesen mire a költségvetés megjelenik, minden olyan számadatot tartalmazni fog, amely a költségvetési intézményeknek és másoknak is szükséges a további munkához.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés