DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem csak a megszólítás okán - csak lemaradtam, beelőzött Pettkó képviselő úr - szeretnék reagálni Lezsák Sándor képviselő úr hozzászólására. Azt, hogy egyetértünk, nem kell külön mondanom, de ha mondanom kell, akkor mondom: egyetértünk. Az egyetértésünknek tanújelét adtuk azzal is, hogy mi magunk is módosítót nyújtottunk be a cél vonatkozásában, és a cél vonatkozásában azt a bizonyos átrendezést elvégeztük. S bízom benne, hogy az a támogatás, amit kormányoldalról is kapott, végig ki fog tartani.
S itt megint ugyanabba a szituációba kerülünk, amit egyik észrevétele kapcsán már elmondtam, nevezetesen: a tartalmilag egyetértek, formailag nemö kifejezés lényege a törvényhozásban az, hogy végül is nem értek egyet, mert egy másik megoldást jobbnak tartok. Ugyanis akkor, amikor rögzíti a célok között - megjegyzem, összhangban a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvénnyel -, hogy a környezetvédelmi termékdíj a környezetvédelmi tevékenységek folytatásának a forrása, azt megelőzően pozitív értelemben kifejti a célrendszer is. Képviselőtársam nem csinál mást, mint hogy mellé teszi ugyanezt negatív megfogalmazásban. Azt gondolom, hogy jogalkotás-technikailag elegendő a pozitív meghatározás. Ha azt kérdezik, hogy ezt mindig sikerül-e érvényesíteni, akkor erre a kérdésre őszintén az a válaszom, hogy sajnos nem.
(11.30)
Azt gondolom azonban, hogy ha a patkó mindkét oldala elkötelezett ilyen törvényes előírások költségvetésben való megjelenítésében is, akkor a jövőt illetően mégiscsak igen, és én ezt látom fontosabbnak.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés