LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Tisztelt Jegybankelnök Úr! Nemcsak politikai, de jogtörténeti szempontból is izgalmas, talán később a jogi tankönyvekbe is bevonuló törvényjavaslat vitáját éljük meg itt a tisztelt Házban. Miért ellentmondásos ez az előterjesztés mind az alkotmányosság, mind az európai uniós tagságunkból fakadó, vállalt kötelezettségeink szempontjából? Erről hallhattunk itt izgalmas, többórás vitát.

(16.40)

Nem hangzott el, érdemes ezért fölidézni az alkotmány 32/D. §-ának (1) bekezdését, amelyben az alábbi meghatározást olvashatjuk: “A Magyar Nemzeti Bank a Magyar Köztársaság központi bankja. A Magyar Nemzeti Bank külön törvényben meghatározott módon felelős a monetáris politikáért.ö Az alkotmány tehát egyértelműen a Magyar Nemzeti Bankot nevezi meg a monetáris politika felelősének, nem pedig a mindenkori kormányzatot. Ez az előttünk lévő előterjesztés viszont meg kívánja szüntetni a monetáris politikában a Magyar Nemzeti Bank felelősségét anélkül, hogy a jogkör és a felelősség elvonása után a kormány felelőssége kerülne be az alkotmányba.

Az nem lehet vita tárgya, hogy a törvényjavaslat elfogadása révén megszűnne a monetáris politikáért eddig vállalt jegybanki felelősség, mivel az indítvány jelentősen megnöveli a kormány befolyását a Magyar Nemzeti Bankban. Elég csak arra gondolnunk - és erről is többen szóltak -, hogy a monetáris tanács 11 tagjából 9-nek a kinevezése ezentúl már a miniszterelnöktől függne. A vita tárgya az lehetne, hogy ez az, úgymond, lopakodó alkotmánymódosítás, azaz az alkotmány 32/D. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése, vagyis a monetáris politikában a Magyar Nemzeti Bank felelősségének a de facto történő megszüntetése miért nem igényel kétharmados parlamenti többséget. Nem véletlenül figyelmeztetnek bennünket az alkotmányjogászok, hogy alkotmánymódosítás, azaz a monetáris politikáért vállalt kormányzati felelősség kinyilvánítása nélkül ez az előterjesztés alkotmánysértő.

Tisztelt Ház! Érdekes fejleményeket tartogathat az előterjesztés az európai uniós tagságunkból fakadó vállalt kötelezettségeink szempontjából is. 2004. május 1-jét, tehát uniós tagállammá válásunkat követően ha a tisztelt Ház olyan törvényt fogadna el, amelyik ütközne az Európai Uniónak a valamennyi tagállamára nézve kötelező előírásaival, akkor az ilyen törvény eredendően semmis. Ha törvénnyé válik ez az előterjesztés, akkor jó eséllyel pályázhatna az Európai Unió jogrendjébe ütköző s ily módon elsőként megsemmisülő törvény dobogós helyére.

Milyen előzmények után fogalmazzuk ezt? Az egyik ilyen előzmény, hogy az Európai Unió értékelése szerint Magyarország fegyelmezetlen költségvetési gazdálkodása nem felel meg az uniós elvárásoknak. Az Európai Unió öt kritérium alapján vizsgálja az euróövezeten kívüli tagállamok euróérettségét. Ezek - elhangzott itt a Házban többször -: az árstabilitás, a költségvetési hiány mértéke, az árfolyamok alakulása, a kamatpolitika, illetve a jegybankra vonatkozó jogi szabályozás. Az is elhangzott, hogy Magyarország és Lengyelország mind az öt kritérium alapján szekundát kapott; egyikben sem teljesítik az elvárásokat.

Ha csak az utolsó kritériumot, azaz a jegybankra vonatkozó jogi szabályozást nézzük, akkor sajnos mind a tíz újonnan csatlakozó ország rossz bizonyítványt állított ki magáról, azaz az Európai Unió még jelenlegi formájában is sokallja a kormányzati szerepvállalást a monetáris politikában. Nos, az a kérdés, hogy vajon milyen reakciókat vált ki az Európai Unió illetékes szerveiből, ha egy ország, dacolva az uniós ajánlásokkal, a kapott rossz bizonyítványa ellenére is eltér a javasolt iránytól. Nem kell sokáig várnunk erre a reakcióra, mert - újólag mondom, itt is elhangzott - pénzügyi hírforrások szerint az Európai Központi Bank a rendelkezésére álló eszközökkel fellép a magyar jegybanktörvény módosítása ellen.

Többen cinikusan megkérdezik, ugyan miért ellenezzük a jegybank feletti kormányzati ellenőrzés fokozódását, hiszen egy esetleges választási győzelem esetén talán éppen a mai ellenzék befolyása erősödne a Nemzeti Bankban. Erre a cinikus kérdésre maguk a tényszámok válaszolnak. Az, hogy az ellenzéki oldalunk mindig is az infláció letörésén és az erős forint megtartásán fáradozott, és ebben a törekvésében mindig találkozott a jegybank céljaival. Ezért soha nem volt szükség a jegybank monetáris politikája feletti ellenőrzés megszerzésére. Elég, ha felütik a számokat: az első szabadon választott parlament mandátumának megszűnte után a 14,4 százalékos infláció egy év múlva már a duplájára, 29 százalékra növekedett a Horn-kormány idején. Az Orbán-kormány leköszönése idején 4,6 százalékos volt az infláció, és - hallhattuk államtitkár úrtól is - ebben az évben 7 százalék körüli pénzromlást ígérnek. Tehát nem volt szükségünk arra, hogy infláció révén visszavegyük azt, amit papirospénzben odaadtunk a lakosságnak. A mai kormánypártoknak viszont, úgy tűnik, szükségük van erre, és ezt a céljukat nem tudják elérni a monetáris politika kézbevétele, irányítása nélkül.

Így összegezhető a magunk véleménye, és egyáltalán nem támogatjuk - úgy gondolom, ez elhangzott már korábbi, akár a sajtóbéli híradásokban, nyilatkozatban, akár itt a tisztelt Házban -, tehát a Magyar Demokrata Fórum nem támogatja ezt az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu