DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én éppen Kosztolányi képviselőtársam kedvéért igyekeztem elkerülni a reálérték fogalmának használatát, illetőleg próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez mit jelent - sajnálom, hogy kudarcot vallottam vele.
Képviselő Úr! Ne tessék leszámítani a reálérték-növekedésből a 2,5 százalékot, majd a maradékot összehasonlítani az inflációval, mert a reálérték az, ami már az infláció fölött van.
(19.00)
Ezért mondtam, hogy az önkormányzatok összes központi költségvetési támogatása jövőre nem egészen 14 százalékkal fog emelkedni, ezeknek az inflációval valorizált értéke az a 7 százalékos reálérték-növekedés, amiről államtitkár úr is beszélt. Abból a tizen-egynéhányból tessék szíves lenni leszámítani a két és felet, és azután tessék összehasonlítani, ha lehet, az inflációval!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés