DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy én nem fogok szavazni, mert nem vagyok képviselő. A másik: a kormányülésen a költségvetés már benyújtásra került, a módosító indítványok esetében pedig azt kell megvizsgálni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács milyen elképzelést konkretizált ennek a feladatnak a megvalósítására. Itt többféle dolog lehetséges. Ha jól emlékszem, ebben az ügyben három bíróságról, illetve egy ügyészségről van szó, nyilván az ítélőtábláról, a táblaügyészségről és természetesen a városi bíróságról.
A megoldás elképzelhető úgy is, hogy az ítélőtábla megkezdi a működését, a másik két beruházás kapcsán pedig bizonyos csúszásokra kell számítani. (Kósa Lajos: A városi bíróságot már törölték, már csak a táblát kell működtetni.) A táblabíróság véleményem szerint 2005. január 1-jétől meg fogja kezdeni a működését.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés