ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban ezzel a kérdéssel keresnek meg fogadóórámon, és állítanak meg az utcán Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyházán, vagyis hogy Bács-Kiskun megye miért hátrányos helyzetű, hátrányos megkülönböztetésű, amikor útfelújításokról esik szó, amikor útfelújításokról döntenek. A különböző megszorító intézkedések következtében az idén tavasszal derült ki az, hogy Bács-Kiskun megye nemcsak országos összehasonlításban, hanem a dél-alföldi régiót tekintve is - Csongrád, Békés megyét véve összehasonlításul - kevesebb útfelújítási támogatáshoz jut.
Bács-Kiskun megye közgyűlése az idén tavasszal felterjesztési jogával élt, amikor is erre a problémára hívta fel a figyelmet. A válaszában dr. Kovács Ferenc helyettes államtitkár úr úgy reagált, hogy elismerte, az idén kilenc darab, ez évi indítással tervezett beruházás megkezdése 2005-re kell hogy átütemezésre kerüljön. Ez annál is inkább elszomorító, mert Bács-Kiskun megyében olyan utak, mint például a régi 5-ös út, amit Kiskunfélegyháza és Kecskemét között halálszakasznak is neveznek, az elmúlt időszakban számtalan vita középpontjába került, kerültek ki ebből a tervből. De Jánoshalma, Mélykút és Hercegszántó az 51-es számú út mentén úgyszintén kikerült.
Ha az elmúlt időszakot tekintjük, láthatjuk, hogy Bács-Kiskun megyében az útfelújítás, az útépítés mindig is nagyon fontos kérdése volt a helyi közbeszédnek, mindig a politikai döntéshozatal vitáinak élénk kereszttüzébe került.
(22.10)
Az a beszámoló, ami az Országos Területfejlesztési Tanács részére készült a 2002. évi decentralizált TFC-, TEKI- és CÉDA-támogatások felhasználásáról, külön kiemeli, hogy a termelő, infrastruktúra-beruházásokon belül az utak kiépítésére és felújítására ítélték meg a támogatás 68,5 százalékát országosan. Különösen magas az arány, ha Bács-Kiskun megyét nézzük, ez 90 százalékos. Az úgynevezett TEKI-ből, tehát a területi kiegyenlítést szolgáló alapokból a termelő infrastruktúra felújítására 77,3 százalékát fordították Bács-Kiskun megyében, így a támogatások elosztását tekintve Bács-Kiskun megye az első helyen végzett országos összehasonlításban.
Felmerül a kérdés, hogy miért ilyen mostoha helyzetű Bács-Kiskun megye. Sokan felvetik és felteszik azt a kérdést, hogy talán a kormányzat így kívánja büntetni Bács-Kiskun megyét, amiért a 2002-es parlamenti választásokon - mint emlékeznek - mind a tíz egyéni körzetben a polgári összefogás jelöltjei győztek. Tény mindenesetre, hogy kevesebb pénz jut útfelújításra Bács-Kiskun megyében.
Előttünk a következő évi költségvetés tervezete. Én azt gondolom, hogy lehetőség lesz éppen holnap a napirend kapcsán erről a kérdésről majd szót váltani, és azt hiszem, lehetőség lesz arra, hogy a 2004-ben kimaradt és 2005-re átcsúsztatott fejlesztések, útfelújítások ismét a költségvetésbe kerüljenek. Azt gondolom, hogy az 52-es számú út - az úgynevezett solti átkelési szakasz -, az 51-es számú főút - a Kalocsa-Dunapataj közötti rész -, valamint a már emlegetett Kiskunfélegyháza-Kecskemét közti részen a régi 5-ös burkolatának a megerősítése, valamint a Kiskunfélegyházától Bács-Kiskun megye déli határáig tartó rész megépítése mindannyiunk közös ügye lehet.
Bízom benne, hogy a kormányzat részéről a költségvetés összeállítása kapcsán ezek a félreértések eloszlathatók. Bízom benne, hogy támogathatóak a Bács-Kiskun megyei útfelújítások. Bízom benne, hogy végre a kiskunfélegyházi teljes elkerülő szakasz - amit csak nyugati elkerülőként szoktak nevezni - is be fog kerülni. Én erre kérem a kormány képviselőit, erre biztatom erről a helyről is önöket.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés