GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A nyilas hatalomátvétel hatvanadik évfordulóját megelőző napon, október 14-én jelent meg egy hír arról, hogy kiadták Szálasi tanulmányait és beszédeit. A kiadók nem ismeretlenek az újságolvasó közvélemény és az igazságszolgáltatás előtt sem; azokról a Gede testvérekről van ugyanis szó, akik ellen jelenleg is eljárás folyik könyvkiadói tevékenységükkel elkövetett közösség elleni izgatás vádja miatt. A 2002-ben benyújtott vádirat szerint a testvérpár korábban a második világháború előtti antiszemita irodalomból jelentetett meg újra műveket. Indokuk is van erre: a bírósági tárgyaláson - melynek, megjegyzem, olyan illusztris nézői is voltak, mint a Vér és Becsület Kulturális Egyesület alapítója, vagy maga ifjabb Hegedűs Loránt - kijelentették, hogy tevékenységük célja nem a profitszerzés, kizárólag nemzeti elkötelezettségből cselekszenek. Sajátos lehet ez a kötelességérzet, ha az éppen zajló per ellenére ismét vélhetően gyűlöletkeltő szövegek publikálásában nyilvánul meg.

Az SZDSZ liberális pártként mindig következetesen kiállt a szólásszabadság sérthetetlensége mellett. Most sem készülünk könyvégetésre. Úgy gondoljuk, hogy fölösleges tiltással és büntetéssel fellépni egy olyan társadalomban, amely nem tolerálja a szélsőséges megnyilvánulásokat. Ennek egy jele volt, amikor az SZDSZ Új Generáció felhívásához a szabad demokratákon túl a szocialisták és számos civil szervezet is csatlakozott, és több mint tízezer ember tett eleget felhívásunknak, így demonstrálva, hogy elítéli a nácizmus, a hungarizmus, a fasizmus vagy a rasszizmus minden megjelenési formáját.

Más a helyzet ugyanakkor azokban az esetekben, amelyek kimerítik a gyűlöletkeltés vagy a közösség elleni izgatás büntetőjogi kategóriáit. Egyértelmű, hogy ezekkel szemben fel kell lépni a rendelkezésre álló jogi eszközökkel. Éppen ezért tisztázandó a kérdés, hogy jogszabálysértő-e a Szálasi-beszédek publikálása. Ehhez talán egyébként elég ránézni a kötetre, melynek fedelén nyilas jelkép is látható. Ismereteim szerint az ügyészségnek, amennyiben tudomást szerez az ilyen és ehhez hasonló esetekről, hivatalból kötelessége eljárást indítani. Magam úgy tudom, hogy ez a mai napig nem történt meg. Mindezek értelmében kérdezem a tisztelt legfőbb ügyész urat, hogy tervez-e eljárást indítani most, hogy - ha másképpen nem is, általam - az ügyészség értesült a kiadványról, vagy esetleg elindult már egy ilyen eljárás, csak nem tudunk róla.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu