ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Ennek során nem határozunk az ajánlás 2. pontjáról, mert az nem kapta meg az alkotmányügyi bizottság szükséges támogatását.

Elsőként az ajánlás 1., 3., 4., 5. pontjait teszem fel szavazásra, ezeket valamennyi bizottság támogatja. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 6., 7. és 8. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. -- A kijelzőn 187 igen, 0 nem és 189 tartózkodó szavazat látható.))

Tisztelt Országgyűlés! Megállapítom, hogy nem határozatképes az ülésünk. Megkérem a frakciók vezetőit, biztosítsák a határozatképességet, utána megpróbáljuk még egyszer a szavazást.

Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szavazunk. A kérdés ugyanaz, amit az előbb már felsoroltam, nem ismételném meg. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 191 igen és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényt az iménti módosításokkal együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Tisztelt Országgyűlés! Ismét nem határozatképes az Országgyûlés, 190 igen és 1 tartózkodó szavazat látható, 193-an nem szavaztak a parlamentben.

Ismételten kérem a frakcióvezetőket, biztosítsák a határozatképességet. Ismét megpróbáljuk a határozathozatalt.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazás következik. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

191 igen és 2 tartózkodó szavazat mellett az Országgyûlés az előterjesztést elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Még két szavazásra, személyi javaslatok megtárgyalására kerül sor.

Az Országgyûlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjeszt elő H/12452. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságába Suchman Tamás helyett Németh Erikát a bizottság alelnökévé, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságba Németh Erika helyett Szabados Tamást, az ifjúsági és sportbizottságba Burány Sándor helyett Alföldi Albertet, az oktatási és tudományos bizottságba Kozma József helyett Alföldi Albertet válassza meg a bizottság tagjává.

(22.00)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 290 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tisztségviselőknek és tagoknak eredményes munkát és sok sikert kívánjak! (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a napirend elfogadásakor az Országgyűlés határozott arról, hogy a mai ülésünkön nem döntünk a Fidesz képviselőcsoportjának kérelméről, amely az ügyrendi bizottság 41/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására irányult.

Tisztelt Országgyűlés! Egy szavazásra még visszatérünk, amit elődöm későbbre utalt. Ez pedig nem más, mint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló T/12192. számú törvényjavaslat. Kérem, szavazzanak! (A szavazógép nem működik. - Szabó Imre, dr. Vastagh Pál, dr. Szekeres Imre: Nem veszi be a kártyát!) Bocsánat, mi a probléma? A kártyákat kérem behelyezni a kártyaolvasóba, tisztelt képviselőtársaim, mert úgy látom, hogy a szavazógép nem működik. Tessék ellenőrizni a kártyáikat, tisztelt hölgyek és urak, mert szavazásra kerül sor. (Dr. Szekeres Imre: Nem működik a gépem!) Nem működik a gép, nagyszerű! Kérném szépen a technikus kollégákat, biztosítsák a rendszert, hogy szavazni lehessen mindenkinek!

Úgy látom, hogy Göndör István frakcióvezető-helyettes úr ügyrendi felszólalást kér. A gép nem működik. Parancsoljon! Kérem, figyeljenek, tisztelt képviselőtársaim! Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr. (A szavazógép ismét működik. - Göndör István mikrofonja nem működik.) Göndör István frakcióvezető-helyettes úrnak kérnék szépen hangot biztosítani. (A táblán megjelenik Göndör István neve.) Kérném szépen a képviselő úr mikrofonját bekapcsolni. (Göndör István: Elmondom mikrofon nélkül, elnök úr.) Nem, képviselő úr, tessék biztosítani a hangot a képviselő úrnak! (A mikrofon továbbra sem működik.) Kérem, akkor a kézi mikrofont tessék hozni! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Túlbeszélted az időt! - Csenget. - Göndör István elé hordozható mikrofont helyeznek.)

Forrás: parlament.hu