BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Nehéz úgy vitatkozni, hogy a vitapartnerek elmondják a magukét, és aztán kimennek; sem Mátrai Mátra, sem Szabó Erika, sem Babák képviselő úr nincs itt, miután megsérti az embert. (Moraj a Fidesz soraiban.) Azt gondolom, hogy az én állításaim, véleményem, hitvallásom teljesen következetes; amikor azt emlegeti, hogy ugyanúgy beszélek, mint amikor ellenzékben kifogásoltam az intézkedéseiket, igaza van. Ezenkívül azt is hozzátehetem, hogy én viszont azt kifogásolom, hogy az ellenzéki oldal egészen másként beszél, amikor ellenzékben van, és egészen mást csinált, amikor kormányon volt. Azt kérdeztem meg Mátrai Mártától, hogy miért most aggódnak amiatt, hogy hogyan élnek azok, akik gyesen vannak, amikor egy öltést nem tettek értük, amikor kormányon voltak. Miért olyan felháborító ez a kérdés? Ez a kérdés lényege. Egészen más politikát csináltak akkor, amikor kormányon voltak, mint amiről most beszélnek.

Miért olyan felháborító az a kérdés, hogy az ellenzéknek is kellene legyen felelőssége például akkor, amikor módosító indítványokat megfogalmaz? Mindannyian emlékszünk rá, hogy a tavalyi költségvetés idején több mint ezermilliárd forintot voltak képesek papíron elkölteni. Hol van ebben a politikusi felelősség? - kérdezem okkal. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu