DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A százalékszámítás nyilván nem önmagáért való, hanem arra, hogy összehasonlítsunk adatokat. Az az adat, amit ön volt szíves említeni, Gógl képviselő úr, ahogy ön is fogalmazott, egy mai sajtóhírből való, amit ön most a költségvetési törvénybe illőnek tekint. Ez nem így van, erről szó nincs. Ebből kiindulni ezért nem érdemes, mert ennek alapján számolhatunk bármit egyébként matematikailag precízen, ha az nem felel meg a valóságnak.
Még egy dolog miatt hivatkoztam a százalékszámításra. Azért, mert - éppen úgy látom, nincs itt - Csáky képviselő úr fölvetette, hogy miért nem annyival nőtt a tb-költségvetés, mint amennyit az államtitkár asszony mondott, és akkor azt mondta, hogy le kell belőle vonni néhány tételt, például az OEP befogadásokra vonatkozó többletkötelezettségét 8 milliárddal. Azt miért nem kell beleszámolni? Az ugyanúgy többlet a társadalombiztosítás segítségére, úgyhogy ezt nem lehet úgy tekinteni, mint ami nem az egészségügyi fejlesztéseket, illetve az egészségügyi szolgáltatásokat segíti. Ezért bátorkodtam arra hivatkozni, hogy ha valamit kivonunk, mert azt mondjuk, hogy az nem is kell, mert az amúgy is kötelezettség, attól az még növeli a szolgáltatások szintjét. Ezért kértem, hogy precízebben számoljunk.
Még egyszer hadd hivatkozzam arra, hogy a sajtóhíreket ne keverjük össze a társadalombiztosítási költségvetéssel.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés