HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés egyik nagy vesztese a kultúra. Újra veszít a kultúra, hiszen reálértéken több mint 2 százalékkal csökken az ideihez képest a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatása. Újra vesztesek lesznek a kultúrát szerető emberek, a kulturális intézmények, hiszen az ebben az évben elvett támogatást a szocialisták nem pótolják.
Mert most, 2004-ben a szocialisták elvették az általános forgalmi adó visszaigénylésének lehetőségét a kulturális és művészeti intézményektől, szervezetektől is. Emiatt ebben az évben már több mint 1 milliárd, több mint 1000 millió forinttal kevesebből gazdálkodhatnak ezek az intézmények. Ezt a hiányzó összeget jövőre sem adják vissza a kultúra szereplőinek. Miről is van szó? A költségvetésben szereplő állami támogatás jó része 25 százalékkal kevesebbet ér, mert az állam ezt adóban elveszi. Az így hiányzó több mint 1 milliárd forintot pedig, ahogy mondtam, nem adják vissza. Emiatt rosszul járnak a múzeumok, a művelődési házak, a levéltárak, a bábszínházak, az irodalmi lapok, a filmkészítők, a színházak és sorolhatnám.
A színházakban a szocialisták már az idén is nagy kárt okoztak, hiszen a megszorítások miatt előadások maradtak el. A színházak többsége négy-öt új bemutatót tervez évről évre. Ebben az évben ahol ötöt terveztek, négyet tarthattak meg, ahol négyet terveztek, hármat tarthattak meg; volt olyan, ahol hármat terveztek, de csak kettőt tarthattak meg, mert a szocialista költségvetés nem adott rá módot, hogy a korábbi évekhez képest sikerüljön azokat a művészi teljesítményeket színpadra állítani, bemutatni, ami egyébként a művészekben, a színházi világ dolgozóiban benne van. Jövőre, ha a költségvetés így marad, ez a helyzet csak tovább romlik.
Csalódottak lehetnek ezt a költségvetést látva a színházak és a színházbarátok. Azért is lehetnek csalódottak, mert mást ígértek a szocialisták. Azt ígérték, hogy egy forint önkormányzati támogatáshoz egy forint állami támogatást adnak majd. És mit mutat a művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás rovat? Azt mutatja, hogy 2005-ben az egy forint önkormányzati támogatáshoz jó, ha 30 fillért ad az állam. 30 fillérre csökkentették ezt az ígéretet. 70 százalékkal csökkentették ígéretüket. Ugyanez a helyzet, ugyanez a romló folyamat igaz a bábszínházak esetében is.
Sajnos a múzeumok és a múzeumbarátok sem járnak jobban. 2002-ben még múzeumi beruházásra, rekonstrukcióra több mint 3,6 milliárd forint szerepelt a költségvetésben. Most 2005-re már csak 2,2 milliárd forintot irányoznak elő. Így a különbség több mint 1,4 milliárd forint a múzeumi területen. Elvettek tehát a múzeumoktól több mint 1,4 milliárd forintot, és az Alfa programnak nevezettet, félrevezető újdonsággal csak 1,1 milliárdot adnak vissza. Könnyen kiszámolható a két szám különbsége: több mint 300 millió forint. Tehát a múzeumok ennyivel kevesebbet kapnak, pedig őket is sújtja az infláció, sújtja őket az energiaár-emelés, hogy mást ne mondjak, a gázáremelés. Hiába vannak látványos kiállítások. Látványos kiállítások ide vagy oda, ingyenes múzeumi belépés ide vagy oda, a múzeumokra a szocialista kormány kevesebb pénzt szán, mint korábban.
A műemlékvédelem és a kulturális beruházások területén is nagy a hiány. Gondolhattuk, én magam egy darabig azt hittem, hogy legalább ezen a területen tesznek valami jót a szocialisták, hiszen a kormányprogramban olyan szépen írnak erről. Azt írják: jelentős anyagi ráfordításokkal segítik nemzeti kincseink méltó megőrzését. Ehelyett mit látunk már 2002 óta, amióta önök kormányoznak, kedves szocialisták? Azt, hogy a nemzeti örökség program 2002-ben még 2 milliárd forinttal rendelkezett, de ezt követően ezt a keretet évről évre csökkentették, és 2005-re már csak 150 millió forint szerepel ezen a kereten. Tizedére csökkentették, tizedére zsugorították a nemzeti örökség programokat. Hiába mondanak szép szavakat, azt lehet látni, hogy nem fontos, legalábbis a számokban, önöknek a műemlékvédelem. Jelentősen kevesebb forrást fordítanak erre a területre is, mint korábban.
És sajnos kevesebb jut a kulturális intézetek bővítésére is. 115 millió forint volt még tavaly, most 100 millió forint az előirányzat. Az egyes kulturális civil szervezetek támogatása is csökken, és kevesebb jut az Operaháznak és a Nemzeti Színháznak is.
Sajnos a filmesek sem kapják meg azt az összeget, amit önök ígértek. Itt a parlamentben mind a négy párt, mindnyájan támogattuk a filmtörvényt. Hogy ne mondjam, a parlament közösen alkotta meg. A Filmszakmai Kerekasztalnak megígérték, egy filmszemlén miniszterelnök úr - Medgyessy Péterre gondolok - be is jelentette, melyik évben hány forintot kapnak a filmesek. 8 milliárd forintnak kellene ezen ígéret szerint szerepelnie ebben a költségvetésben. Most mennyi van benne? 4,2 milliárd forint. Valamivel több, mint a fele. Hol a többi pénz? Ígértek, és nem teljesítik. Nem teljesítik az ígéreteiket.
Persze nem szeretnék igazságtalan lenni. Igazságtalan ez a költségvetés a kultúrával szemben így is. Nem szeretnék igazságtalan lenni a kulturális miniszterrel szemben. Azért nem, mert van, aki jól jár ebben a költségvetésben a kulturális fejezetet tekintve. Merthogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának igazgatása jelentős támogatást kap, a korábbi 2,8 milliárd forint helyett több mint 3,5 milliárd forintot. 21 százalékkal emelkednek az igazgatási kiadások. Hiller István jól jár, lesz pénze, lesz pénze a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatásának, lesz pénze külföldi utakra. Merthogy úgy tűnik, sok pénz kell erre, hisz ebben az évben is igen sok külföldi úton vettek részt a minisztérium felső vezetői. Miniszter úr is a hazai télvíz idején kellemes éghajlatú országokba szokott utazni. Így tette ezt most év elején is, járt Jemenben, Katarban meg mindenfelé. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
No, hát emelik a kulturális minisztérium igazgatási kiadásait 21 százalékkal, de közben sajnos saját ígéreteiket sem tartják be.
(11.10)
Mert nézzük meg, mit ígértek a kulturális alapszolgáltatások tekintetében a szocialisták. Itt van nálam a szocialisták választási programjának erre vonatkozó fejezete. (Dr. Géczi József Alajos: Mást sem olvasol!) Mit írnak? A jóléti rendszerváltás szocialista programjának művelődéspolitikai prioritása, hogy a kulturális alapszolgáltatás közérdekű tevékenységei és közintézményei számára az állami költségvetés a törvények erejével már 2003-tól az éves költségvetés 1 százalékát garantálja többletforrásként.ö Megkérdeztem a miniszter urat, írásbeli kérdésemre megkaptam a választ, mi a helyzet ezen a területen.
Mi lesz 2005-ben? Ne nézzük, mi volt 2003-ban, 2004-ben, akkor sem valósult meg. 2005-ben még rosszabb a helyzet, mint az előző években, mert tudják, 0,46 százalék lesz ez az 1 százalék, azaz a felét sem teljesítik az ígéreteiknek. Sajnos, a kulturális alapszolgáltatásokat sem tartják fontosnak.
Tisztelt Ház! A Fidesz szeretné, hogy a kultúra jelentős és emelkedő támogatást kapjon, módosító indítványaink majd ezt célozzák, és szeretnénk kérni, hogy a tisztelt képviselők a kormány álláspontja ellenére is szavazzák majd meg ezeket a javaslatokat.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés