KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Szabó Erika képviselő asszony, aki pénteken meghallgathatta a hozzászólásomat, nem emlékszik már arra, de most fölelevenítem, amit akkor elmondtam, hogy az előző kormány sajnos a nyugdíjasok pénzét költségvetési pufferként használta. Ezt egyébként beszélje meg a jelen lévő volt pénzügyminiszterével, amikor rendszeresen alultervezték a költségvetésben az inflációt, hogy annak milyen hatása volt például a nyugdíjakra; hogy amikor kipótolták az év végén a nyugdíjat egy-két százalékkal, akkor azt már a nyugdíjasok hogyan használhatták fel.
És egyébként pedig, Babák képviselő úr, önök miatt szegényedtek el a nyugdíjasok, éppen ezért, mert pufferként használták a pénzüket. (Cseresnyés Péter: Ne mondj már ilyet!)
Az alultervezett inflációnak pedig éppen az lett a hatása, hogy nem győz a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány a nyugdíjasoknak korrekciót végrehajtani, hogy rendesen tervezni az inflációt a költségvetésben, hogy odaadni az 52., 53. és 54. heti nyugdíjat, és nem győzzük meghozni azokat az intézkedéseket, éppen azért, hogy ne szegényedjenek el a nyugdíjasok, és azokat a nyugdíjas rétegeket, akiknek nagyon alacsony a nyugdíjuk, valamilyen szinten megpróbáljuk fölemelni. Tehát mégis kinek a felelőssége, képviselőtársaim? Nem ennek a kormánynak. Ettől a kormánytól nagyon sokat kapott a nyugdíjas-társadalom. (Sági József közbeszól.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nő létemre hadd mondjam azt is, hogy egy hölgynek meg kell tudnia számolni a konyhapénzt, tehát elvárható az, hogy olyan korrekt és tisztességes hozzászólás hangozzon el itt a parlamentben egy országgyűlési képviselőnő részéről, ami korrekt számszaki adatokat is tartalmaz.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés