TÓTH IMRE (Fidesz): Államtitkár asszonynak nagy szüksége van az egészségügy mentségére néhány mentő gondolatra. Hogy csak maradjunk a mentőknél: önök éppen most, augusztus hónapban a mentőknél a betegszállítást leépítették ahhoz képest, ami korábban volt, csak a maradékelv alapján szállítják a betegeket például a kistelepülésekre.

Másik. Épp a mi és a megye több mentőállomásán is a diszpécserszolgálatokat leépítették, a megyei központokba centralizálják. A kimenő mentők kulcsra zárják a mentőállomást, és sem a telefont nem fogadja senki, sem a beérkező jelentéstevőket vagy segítséget kérőket.

Egyébként önök a többcélú kistérségi társulások esetében azt mondták, hogy az önkormányzatok adott esetben az alapszolgáltatásokat a végeken is biztosítsák, és amikor beadtuk többek között önökhöz az éjszakai és a hétvégi ügyelet kiépítésére vonatkozó pályázatot, ezt visszautasították, mondván, hogy a kistérségi centrumban lehet csak ilyen fejlesztést végezni. Akkor most önök melyik lábukon állnak? Decentralizálunk vagy a végeken is szeretnénk a szolgáltatást biztosítani? Ezt meg kellene válaszolni!

Egyébként a mentőállomások számát illetően úgy látom egy statisztikából, hogy 2000-ről 2001-re kelvén 3 állomás épült, 2001-ről 2002-ig 10, ez összesen eddig 13. Az önök idejében 2002-ről 2003-ra virradóan 1 állomás, tehát 210-ről 211 lett.

Vagyis az eddigi lendület egy új mentőállomást jelentett az önök teljesítményében. Még belegondolni is rossz, ha nincs ez a nagy lendület!

Köszönöm. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban. )

(14.50)

Forrás: parlament.hu