ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A Gúr Nándor képviselőtársam által elmondottakra: álságos az a politika, amit jelen pillanatban a kormány a maga részéről folytat. Nézzük meg, mely időszakban szűntek meg tömegével a munkahelyek, hogyan történt az átrendeződés Magyarországon. Ha most azt mondjuk, hogy igen, szűnnek meg, meg teremtődnek is, tisztelt képviselőtársam - és itt szeretnék az államtitkár úrra visszautalni -, az is egy demagóg szöveg, hogy növekszik Magyarországon a munkahelyek száma.

Tessék megnézni, a kistelepüléseknél hogyan alakul a munkanélküliség száma! Tegnapelőtt fogadták el önök az adórendeleteket. Mit tartalmaz ez az adórendelet? A munkába járás költségei megnövekednek. Hol fognak megnövekedni, és mely területeken teremtődik majd munkanélküliség újólag? Pontosan a kistelepüléseken. Hiszen azokba a központokba, ahol ma már kevesebb a munkahely, köszönhetően az előző kormány tevékenységének - hiszen radikálisan csökkent a munkanélküliség -, azokra a területekre most sokkal nehezebben fogják behordani a munkavállalókat, mert megadóztatják önök a munkába járás költségeit. (Dr. Katona Tamás jelzésére:) Államtitkár úr, az adórendeletben benne van: 50 százalékával meg kell adóznia a munkába járás költségeit. Innentől fogva a kistelepüléseken élők sorsa még tovább fog romlani.

A másik pedig az, hogy a magyar gazdasági társaságok helyzetének a romlása fokozatosan bekövetkezik. Én is próbáltam már többször rátérni, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalkozások tudjanak erősödni. Nem engedve azt meg, hogy nemcsak állami adók tömkelege zúdult rájuk, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mellette önök preferálják azt is, hogy a helyi önkormányzati adókkal is tovább lehessen sújtani az ott élő kis- és középvállalkozásokat.

Forrás: parlament.hu