TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Volt Államtitkár Úr! Ön tavaly is elmondta ugyanezt a beszédet a költségvetésnél. Tavaly igyekeztem humánus lenni, akkor odamentem önhöz, és csak önnek mutattam meg azt a földhaszonbérleti szerződést, amelyet akkor kötöttek, amikor ön volt az államtitkár. Franciáknak adtak oda 952 hektárt úgy, hogy a magyarországi képviselőjük nem tud franciául, és véletlenül Szarvas határában él, a föld pedig Szentesen van, uram. Én ezt tavaly megmutattam önnek, abban bízva, hogy soha többet ki nem ejti a száján, hogy földhaszonbér, meg hogy tisztességesen gazdálkodunk-e a földdel, megvédjük-e a magyar földet. Ezt tavaly elmondtam önnek azért, hogy többet legalább ne mondja. Nem hiszem, hogy legalább ennyit nem tud évente megjegyezni! Önöknek, önnek, annak a kormánynak, annak az államtitkárnak, aki ilyen szerződésekhez adta a nevét, nincs joga megszólalni ebben az ügyben!

S még egy mondat, uram. Ebben a szerződésben minden ki van pontozva, még az is, hogy mennyi haszonbérletet kell fizetni. (Dr. Hargitai János: Ezért érvénytelen!) Két dolog van beleírva, az, hogy mikortól érvényes a tíz év, valamint az aláírás.

Kérem, hogy legalább máskor ne beszéljen! (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu