DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Se cégem nincs és szándékom sem, hogy ilyet alakítsak, semmilyen környezetvédelmi, illetve egyéb más területen. Az ön válasza után ugyanakkor továbbra is a következőket állítom.

A környezetvédelmi miniszter soha nem tehet olyasmit, jelen esetben az elektronikai hulladékok újrahasznosításával kapcsolatos koordinációs feladatok átjátszását egy bizonyos magánérdekszférába, amely révén csökken a környezetvédelem pénze, befolyása és a tárca súlya. A környezetvédelmi miniszter soha nem asszisztálhat ahhoz, hogy a minisztériumától az előző évi költségvetéshez képest 30 milliárd forintot elvegyenek, a tárca költségvetésének egyharmadát.

A környezetvédelmi miniszter soha nem fogadhatja el, hogy ahelyett, hogy több pénz álljon rendelkezésre az országos környezetvédelmi feladatokra, kevesebb legyen, és emiatt embereket kelljen elbocsátani, kiváló szakembereket.

Végül pedig, tisztelt miniszter úr, a környezetvédelmi miniszter soha nem adhatja a nevét ahhoz, hogy a tárcája súlytalanná váljon, márpedig most, a Gyurcsány-kormány tevékenységének kezdetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) látható, hogy a környezet- és természetvédelem (Felmutat egy piros léggömböt, amire a következő van írva:“Környezetvédelem - Gyurcsány-kormányö - Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) nemcsak súlytalanná válik, hanem el is száll, mint ez a lufi. (Elengedi a léggömböt, amely felrepül a levegőbe. - Derültség, nagy taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu