DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! H/12320. számon önök elé terjesztettük azt a határozati javaslatot, amely fenntartások bejelentését indítványozza az általunk rövidítve csak isztambulinak nevezett egyezményhez.

A fenntartások az egyezmény öt rendelkezésének végrehajtásához kapcsolódnak, és megegyeznek az Európai Közösség fenntartásaival. Ezeknek a fenntartásoknak a bejelentésére az egyezmény 29. cikke lehetőséget nyújt. A bejelentést azért szükséges megtenni, mert az Európai Közösség, amikor 1993-ban az egyezményhez csatlakozott, ezekkel a fenntartásokkal élt, és a közösségi jogban az egyezmény e fenntartásokkal együtt hatályosult.

Szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy az egyezmény végrehajtása hazánkban a közösségi joggal egyezően, a közösségi fenntartások figyelembevételével történik. Most az a feladat áll előttünk, hogy az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkból eredően megteremtsük a koherenciát ezen egyezmény tekintetében a közösségi és a hazai jog között. Ezt a célt szolgálja a határozati javaslathoz csatolt mellékletben összefoglalt fenntartások bejelentése, mivel hazánk részéről ilyen bejelentésre eddig még nem került sor.

Jogtechnikai megfontolásból most célszerű intézkedni a fenntartások bejelentése iránt, hogy a letéteményesi visszaigazolás birtokában az egyezményt a fenntartásokkal egybefoglalva, a Közösségével azonos tartalommal kihirdethessük.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján kérem az előterjesztett javaslat elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu