DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az ön által meghirdetett kormányprogramban központi helyen szerepel az olcsóbb, takarékosabb állam ígérete. Ahogyan ön, pontosabban a kormányprogram fogalmazott: egy esélyteremtő kormányhoz takarékos közigazgatás illik, és különösen a központi bürokráciát nevezte meg a kormányprogram, mint olyat, amit vissza kell szorítani, ahol takarékoskodni kell.

Miniszterelnök úr, hogy fér ezzel össze az, hogy az ön kormányában még elődjéhez, a Medgyessy-kormányhoz képest is körülbelül öt államtitkári poszttal több létesült, az Orbán-kormányhoz képest pedig húsz államtitkári poszttal létesült több, beleértve a helyettes államtitkárokat is? Ezek között az államtitkári posztok között olyan is van, amely eddig nem létezett. Az más kérdés, hogy az államtitkári posztokon természetesen megjelentek az ön MSZP-n belüli támogatói; persze szíve joga, hogy ezt megtegye.

Hogyan fér össze az olcsóbb állam ígéretével az, hogy hat tanácsadó testületet hoz létre a kormány ön mellett, amelynek az infrastruktúráját, a személyzetét, a technikáját nyilván közpénzből fogják biztosítani?

Hogy fér össze az olcsóbb állam ígéretével az, hogy a kormányszóvivők száma megduplázódott (Derültség a kormánypárti oldalon.), mind a két kormányszóvivő államtitkári besorolásban van, miközben a régi kormányszóvivő is a helyén maradt egy másik pozícióban államtitkárként, és az ön egykori minisztériumának a szóvivője is bekerült abba a propagandagépezetbe, amely a kormányzati kommunikációt adja?

És hogy fér össze az olcsóbb állam ígéretével az, hogy jövőre a kormány kétszer annyit, másfél milliárd forintot kíván elkölteni lakossági tájékoztatás címén?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu