DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök úr, nem az volt a kérdés, hogy hogyan akarnak elkölteni másfél milliárd forintot, hanem az, hogy mire akarják azt elkölteni, ugyanis ebben az évben 800 millió forint állt rendelkezésre úgynevezett lakossági tájékoztatásra. Jövőre azért kell kétszer annyit költeni, mert kétszer akkora a kormányszóvivői apparátus? Ugyanis a kormányszóvivők száma a duplájára nőtt, s nem azért, mert két kormányszóvivő van, hanem azért, mert megmaradt a régi kormányszóvivő, csak államtitkári pozíciót kapott, csakúgy, mint az ön korábbi minisztériumi kormányszóvivője.

Ami pedig azt illeti, hogy a tanácsadó testületek mennyibe fognak kerülni az adófizetők pénzéből: maguk a tanácsadó testületek vezetői nyilatkoztak úgy, hogy tiszteletdíjat nem kapnak, de a költségeiket természetesen megtérítik majd.

Miniszterelnök úr, ez nem az olcsóbb állam ígérete, hanem az olcsóbb állam paródiája, amit ön végez. Abban egyébként egyetérthetünk, hogy a központi közigazgatást kell csökkenteni, ennek viszont egyáltalán nem örül az a több ezer köztisztviselő, akiket majd a végeken az ügyintézői munkából elküldenek. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu