PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam, Képviselőtársaim! - bár majdnem jó a megszólítás, mert kevesen vagyunk. Engedjék meg, hogy néhány szóban a teljesség igénye és az összefoglalás igénye nélkül reagáljak. Számomra és gondolom, a tisztelt hallgatók számára is hasznos volt a mai tanácskozás, mert hozzá kell tegyem, hogy az én ismereteim szerint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentést vitattuk meg, tárgyaltuk meg. Én elsősorban ezzel kapcsolatban szeretnék egy-két észrevételt tenni. Volt aztán olyan hozzászólás is, amiről az volt a benyomásom, mintha egy 1993-as kisgazda nagygyűlésen készült hozzászólást vettem volna elő, de a parlamenti demokráciába természetesen ez is belefér.

Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy minden kormánynak megvan a maga felelőssége és a maga érdeme az elmúlt közel 15 évben abban a munkában, hogy a magyar mezőgazdaság sorsa hogy alakult, mennyire kedvezően, és milyen hibát követtek el, vagy mit nem tettek meg. Úgy gondolom, hogy 2002 nyarára valóban egy olyan helyzet alakult ki, amikor konszolidálni kellett a magyar mezőgazdaságot, hiszen elérhető közelségbe került az európai uniós csatlakozás, és azért a szakma azt tudta, hogy az európai uniós reformfolyamat is felgyorsulóban van. Tehát mi, magyar mezőgazdaság, a vállalkozók, a termelők, a gazdálkodók, egy mozgásban lévő reformfolyamat alakulására is figyelemmel lévő uniós rendszerhez csatlakozunk. És igaza van azoknak a hozzászólóknak, akik azt hiányolják, hogy az előző kormány vagy kormányok miért nem tettek többet, amikor tehettek volna. Mert azok a problémák, amelyeket a baromfinál és a sertésnél említenek, szerkezeti problémák, kedves polgármester úr. Azt felsorolni, ahhoz most, elnézést, még nyolc általános se nagyon kell, hogy a sertéstenyésztő mit csináljon, hogy csináljon, amikor egy-két disznóval gazdálkodik.

Ahhoz kell a kurázsi meg a kamara, amit nagyon helyesen elmondott a képviselőtársam, hogy hogyan lehet megszervezni a források hatékonyabb kihasználását. Ha valaki leporol még egy dokumentumot: amikor a háztáji integráció volt, meg tudtuk csinálni? Ha jól tudom, Bács-Kiskunban a Píni úr megcsinálja most is, hogy kihelyez malacokat és segíti ezzel a termelőt, meg magát is biztonságban tudja. Tehát a spanyolviaszt egyébként nem kell föltalálni.

Tehát 2002 őszén azért kellett az adóskonszolidáció, mert valóban le voltak gatyásodva a mezőgazdasági vállalkozók, termelők, és ráadásul rossz volt a hitel szerkezete - éven belüli. Az Unióban pedig éven túli hitelek vannak, mert a magyar mezőgazdaság meg a mezőgazdaság természetéből is az adódik, hogy nem egyéves, legalább ötéves ciklust be kell látni ahhoz, amikor fejleszt, beruház valaki, vagy netalántán szerves trágyával foglalkozik. Tehát be kell látni egy időtávot. Ehhez kell az adóskonszolidáció, hogy levegőhöz jussanak a gazdálkodók, hogy majd az uniós csatlakozás előtti utolsó évben meg lehessen nyomni a beruházást, fejlesztést, hiszen úgy tud kapcsolódni az uniós rendszerbe. És ez 2003-ban be is következett.

Én is járok vidéken, tisztelt uraim, falun élek, kistelepülésen élek. Egy hónapja hagytam abba a gazdálkodási tevékenységet. Én is az emberek között járok és élek, és valóban meglökte a mezőgazdaság pozícióját az a 200 milliárdos beruházás, fejlesztés, kombájnok, erőgépek lettek belőle, terménytárolók felújítva és a többi, azért ez nagy előny.

A másik, amit nagyon fontosnak tartok, az intézményrendszer. Bár mondta a Békés megyei képviselőtársam, Domokos képviselőtársam, hogy a SAPARD. Valóban, a SAPARD-ot hosszas vívódás után elkezdték kialakítani abban a rendszerben, ami egyébként az Uniónak nem felelt meg. Az intézményrendszert valóban fel kellett állítani, ami szinte a csodával határos, mert azért önök is járnak külföldre, én is járok külföldre, bizottsági tagként is jártam, és elég kritikával illettek bennünket 2000-2001-ben… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi nem!) Ti is jártatok, vagy önök is jártak. (Gőgös Zoltán: Én se voltam egyszer se!) És elmondták bizony, hogy úgy tűnik számunkra, mintha önök nem arra számolnának, hogy 2003, 2004, 2005 körül tagjai lesznek az Uniónak. Azért ez eléggé komoly kritika volt. Én nyilván Torgyán doktorról nem akarok beszélni, meg az elődömről, Szabadi államtitkár úrról sem, de mintha valami húszéves távlatban lett volna az uniós csatlakozás az ő felfogásuk szerint. Most isszuk a levét, uraim!

Az intézményrendszer felállt, az intézményrendszer befogadta a pályázatot, és a magyar gazdálkodók optimizmusát és bizalmát a jövőben azért mégiscsak az jelzi, hogy ilyen nagy beruházásba mertek fogni. Jó, az adóskonszolidáció, mondjuk, erre rá is segített. És ha azt mondom, hogy 100 milliárdos csatlakozási hitelből indultunk ki, aztán lett 150 milliárd, aztán 180, majd 236 milliárd. Egy bank akkor ad hitelt, ha látja, hogy a vállalkozás működőképes, perspektivikus, van üzleti terve, és kiszámíthatóbbá vált az ágazat. Na már most, az agrárágazat az uniós csatlakozással egyébként nyilván kiszámíthatóbbá válik, de most nem ez a mai napirendünk témája.

Csodálkozom, hogy mindig a falugazdász-hálózatot hozzák elő. Három volt évfolyamtársam is falugazdász. Múltkor fölhívtam őket; “gyerekek, most tényleg ilyen bizonytalanságban gondoljátok magatokat, vagy valaki tényleg csak rossz szándékkal híreszteli rólatok, hogy olyan hír van, hogy meg akarják szüntetni?ö - senki nem akarja megszüntetni a falugazdász-hálózatot. Nem értem, hogy miért mondják. Jól hangzik, értem én, tudom én, jó egy év múlva választási kampány kezdődik, ilyeneket kell mondani, de azért szakmai értékrend is van a világon.

Tehát a SAPARD-ot mondtuk. 65 milliárd forint kelt el, 217 milliárdra jött be pályázat. Ez nem a hitehagyottságot jelzi. Az AVOP-ot azért kellett fölfüggeszteni, mert már több mint felére pályázatot nyújtottak be - hogy nézzük már meg, milyen a pályázat és a többi, hogy mit lehet vele kezdeni. Azért hadd mondjam el, az intervenciós rendszerrel kapcsolatban még egyszer kihangsúlyoznám, hogy ha az intervenciós rendszer nem lenne, akkor most a kukoricáért 15-16 ezer forintot jó, ha tudnának kapni a termelők. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Annyit adnak!) És aki eladta 23 ezer forintért? Uraim, a piaccal dolgozni kell, ez szakma.

Itt valamelyik képviselőtársam, azt hiszem, a Karsai mondta, hogy ő integrálja, meg a kicsiket is - mi is egyébként, hát ez a jövő útja. Ezt már száz éve csinálják Dániában, Németországban meg a fejlettebb világ régióiban. Tehát még egyszer hangsúlyozom: nem kell a spanyolviaszt feltalálni, alkalmazkodni kell.

(18.20)

Magyarországon nem válság van a mezőgazdaságban, hanem az agrárium, az ágazat beilleszkedése, betagozódása az Európai Unióba bizony fájdalmakkal is jár, amit egyébként megítélésem szerint korrekt módon tartalmaz a helyzetről szóló értékelés.

Szeretnék annyit még kihangsúlyozni, hogy Balogh József képviselőtársam is fölvetette a mezőgazdasági vízgazdálkodást, a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlásának a problémáját. Balogh László elnök úr, a közgyűlés elnöke írt levelet a miniszter úrnak is ebben a kérdésben, most hallom, a kamarával is megvan az együttműködési megállapodás, itt vannak valóban források, az agrár- és vidékfejlesztési operatív programban is van rá forráslehetőség. A forrásokat koordinálni kell, és azért kapta Kolber miniszter úr a koordináció szerepét, hogy ne legyen egyik ágazatban sem valami elfogultság esetleg, gondolom én. Én úgy gondolom legalábbis, hogy ez így helyes is.

Valóban hathatós intézkedés kell, de azért nézzünk egy kicsit magunkba! A mostani akut problémák, amiről beszélünk, akár a homokhátság kérdése, akár a Vásárhelyi-terv, akár a gazdálkodók tőkeellátása, jövedelemtermelő képessége, szervezettsége, az élelmiszeriparban való tulajdonosi arányok helyzete, a vertikális integráció nem egy-két év. Jó, lehet mondani, kormányon vagytok, de az legalább 8-10 év, uraim, és az intenzív fölkészülés szakasza 1998 márciusában kezdődött. Ahhoz képest két évtől nem lehet csodát várni. Ami mozgástere viszont a kormánynak volt - a brüsszeli “huzakodástö figyelembe véve -, tehát amit a brüsszeli irányító bizottsággal a gabonafronton teszünk, derekasan a helyzet magaslatán van a kormányzat, de azért 25-en vagyunk ebben a csapatban. Amennyiben például a gabonairányító bizottság valamilyen nyilván rendelettel összefüggésben azt mondja, hogy várjuk meg, hogy mennyi lesz az összes kukorica, és akkor meglátom, mennyi export-visszatérítést fizetek, meg kell várni. Ez érvényes ránk is, meg másra is. No persze, mást lehet mondani, de a realitás ettől még ez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ha a jövőbe tekintünk egy kicsit, hogy merre tart a világ mezőgazdasága, merre tart Európa mezőgazdasági reformja, merre tart a világ, akkor nekünk azt világosan, egyértelműen látni kell, hogy az árutermelő mezőgazdaság támogatása most felgyorsult Magyarország gazdáira nézvést területalapú támogatással, intervencióval, operatív programmal és a többivel. Ugyanakkor különválik a támogatási rendszer, a jó adottságon gazdálkodó mezőgazdasági üzemek számára nagyobb esélyt ad, és a környezetgazdálkodást, a tájgazdálkodást, a félig önellátó gazdálkodók megélhetését más típusú támogatással garantálja az uniós szabályrendszer. Csak megjegyezem: az összes európai uniós törvények, szabályok 75-80 százaléka a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést szolgálja, az összeurópai költségvetésnek 45-50 százaléka szintén az agrárvidék támogatását szolgálja. Ezért az a nagy szigor a 25 tagállamban, hogy ellenőrzik, hogy valóban arra fordítják-e a forrást, amire azt Brüsszel, így a magyar állampolgárok is szánják.

Úgy gondolom, ezek nagyon fontos kérdések, és ne keverjük a szezont a fazonnal! Az árutermelő mezőgazdaság, hogy most családi, mert egy ember tulajdonosa lehet egy részvénytársaságnak, egy kft. is lehet családi gazdaság, tehát nem ezen kell lovagolni, meg hogy az őstermelőt szembeállítom a családival, a családit szembeállítom a társassal, mert ez mind árutermelő mezőgazdaság, mindenkinek megvan a maga helye, szerepe, esélye, lehetősége. Nyilván egy 50 milliós kombájnt, egy 16 milliós traktort nem érdemes - még ha ingyen kapná is - 10 hektáros, 50 hektáros gazdálkodónak megvásárolni. Vegyük akármelyik fejlettebb mezőgazdasági struktúrával rendelkező ország példáját! Meg lehet élni a kisebb területen is, ha megfelelő hatékonysággal használják ki az eszközöket meg a beruházásokat. Tehát ez az egyik fő irány, hogy nincs megkülönböztetés területalapú támogatásnál, míg a másik vidékfejlesztés.

Amit még két mondattal szeretnék kihangsúlyozni a fejlesztéseknél, hogy nyilván a kormányzat is érzékeli ezt a hála istennek magas gabonahozamot, amit a magyar mezőgazdaság produkált, és a gazdálkodóknak köszönet érte, meg a beruházások, a fejlesztések is érzékeltették a hatásukat e területen is. Azért a terménytárolók felújítására, a szárítók kiváltására, rekonstrukciójára, újra felépítésére is szánni kell a forrásokból, mert távlatosan valóban a piacnak való kitettség lesz a meghatározó. Amikor ilyet hallok jó öreganyámtól, hogy miért engeditek már be azt a mit tudom, milyen disznót, megértem. Elnézést, a magyar piac nyitott. Tudjuk, hogy a magyar piacon hol van a fölső plafon: az áruházláncnál. Az áruházláncba szállít be a húskombinát, a húsfeldolgozó üzem. Az áruházlánc szorít lefelé, mert a Bács-Kiskun megyei fogyasztónak is az olcsó parizer meg a hús a jó, ha jól tudom, meg a nyugdíjasnak is. Tehát nyomja le az árat a beszállító húsipar felé, a húsipar nyomja le a sertéstartó felé az árat, és ha a húsiparnak olyanja van, azt mondja: uraim, mennyi is a magyar sertés ára élősúlyra vetítve? 298. Belgiumból ideszállítva mennyi? 262. Tehát ne csodálkozzunk, hogy ő ilyeneket csinál. Az más kérdés, hogy ezt állat-egészségügyi, élelmiszer-higiéniai szempontból az uniós meg a hazai szabályrendszeren túlmenően még biztosítani kell, ezzel egyetértek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Lejárt a szavatossága annak a húsnak.) Bocsánat, én most feltételezem, hogy ahogyan mi tisztességesen gazdálkodunk, termelünk, úgy mindenki. Ez az általános, persze nyilván vannak kivételek.

Tehát ezt figyelembe kell nekünk venni, mert ha megszervezik a termelők, a sertéstartók, a gabonatermelők önmagukat, és majd nem megosztja őket a húsipar meg a feldolgozó, a sertéstermelők nyomorúságát nem használja ki, akkor majd tudunk mi is hatékonyabban termelni is, mert egyébként 0,8 euróból állítanak elő egy kilogramm sertéshúst egy korszerű telepen, és 1 euró az ára, tehát 20 cent a haszon. Ez a trend. A trendet nem figyelembe venni azért nem szerencsés, mert akkor bizony a piacról minket ki fognak szorítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés tapasztalatait mindannyiunknak le kell vonni, és amit hasznosítani lehet belőle... - hiszen az a szándéka a törvénynek is, hogy lehetőleg a költségvetés előtt nyújtsa be. Az elmúlt hat évben, amióta van egyébként törvény, sajnos ritkán emlékszem olyanra, hogy így vitatkoztunk volna a parlamentben az elmúlt négy-öt évben. Ez is megadatott, ezt használjuk ki.

De azért, azt gondolom, a kormányzati és ellenzéki politikusoknak egyaránt az az érdeke, hogy ebből a jelentésből olyan következtetéseket vonjon le, vonjunk le közösen, amely hasznosítható a magyar mezőgazdaság, a vidék fejlődése, felzárkóztatása érdekében.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu