KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy ön óvatosan úgy fogalmazott, hogy a látszatát megengedő eljárásról beszélt. Nyilván gondolt arra, hogy esetleg majd felszólítom, hogy tegyen kezdeményezést megfelelő fórumon, mert akkor viselnie kellene a szavai jogkövetkezményét. (Szijjártó Péter: Ismerjük egymást.)
Ugyanis arról tájékoztathatom önt a miniszterelnök úr megbízásából, tehát hivatalosan közlöm, hogy az idézett szervezet a hatályos jogszabályok szerint jött létre, tehát így alapították. A társaságnak jövedelme nem volt, ezért adóelőnyre sem tudott szert tenni. Ilyen értelemben úgy tudok önnek válaszolni, ami nem ebbe a beszélgetésbe illik, hogy a mostani kezdeményezése nem talált.
Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés