DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! A költségvetés tervezésénél a kormány nagyon fontosnak tartja a gazdaságfejlesztést. Az egyik fontos célunk az, hogy ez a gazdaság tovább növekedjen, mégpedig egészséges módon növekedjen, több munkahely teremtődjön, és jobban éljenek az emberek. Ennek feltétele természetesen a jól működő gazdaság, és ezen belül kitüntetett szerepük van értelemszerűen a kis- és középvállalkozásoknak. Feltehetően az a rövid retrospektív áttekintés, amit frakcióvezető úr tett, nagyon elnagyolt, ezért fordulhatott elő, hogy ön úgy gondolta, hogy itt 2002-ben valaminemű törés történt volna a kis- és középvállalkozások támogatásában. Erről szó nincs.
Egyébként pedig a kis- és középvállalkozásokat nem lehet szembeállítani a multinacionális cégekkel, ahogy ön fogalmazott, a multinacionális cégek adják egyre nagyobb hányadát a bruttó hazai terméknek. Szerencsére, ezt az adatok nem támasztják alá. A mai napig a GDP 65 százalékát a hazai vállalkozások teszik ki, amelyek számossága nem éri el a 800 ezret. Összesen 800 ezer működő vállalkozás van, ezek jelentős része, 600 ezer egyéni vállalkozó, ezek kétharmada másodállásban foglalkoztatott egyéni vállalkozó. Ezeket ne keverjük össze, ezeket nem tekinti a világon senki kis- és középvállalkozásnak, ezeknek a számossága 100 ezer fölött van valamivel.
Ha ehhez vesszük a 12 ezer vállalkozást, amely támogatást kapott, az már megközelíti a 10 százalékot, és ez másfélszer annyi, mint amennyi a Széchenyi-programban összesen kapott támogatást. Úgy érzem, ezeket az arányokat nem célszerű elfelejteni, mert nagyon lényegesek. Tehát ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor, azt gondolom, a kis- és középvállalkozások támogatása igenis fontos.
És még valami, amit talán nem jól figyelt meg képviselő úr a költségvetésben: az Európai Unió tagállama vagyunk. Nagyon jelentős részt a kis- és középvállalkozások támogatásából már európai uniós forrásokból tudunk biztosítani. Ha a kettőt együtt nézzük, akkor többszörösére növekszik szerencsére a kis- és középvállalkozások támogatása jövőre. Úgyhogy e tekintetben csupa jó hírt tudtam önnek mondani.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés