JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hargitai képviselő úr felvetésére szeretnék válaszolni, a kistelepülések érdekében. Úgy gondolom, jó néhányan vagyunk az MSZP-frakcióban, akik a dolgokat mindig nézzük a kistelepülések szempontjából is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: De sokan vagytok!)
Szeretném a képviselő urat emlékeztetni arra, hogy január 1-jétől életbe lép az a jogszabály, amelyet tavaly fogadtunk el, hogy a kistelepüléseket is megilleti az iparűzési adónak az a része, amelyet a vezetékes gáz- és energiabevétel után fizetnek a szolgáltatók. Ez egy lényeges változás lesz a kistelepülések életében. Ennek a pontos, számszaki hatását majd a következő parlamenti körben látják pontosan az önkormányzatok. Én azt gondolom, hogy ezzel Hargitai úr nagyon egyetért.
Beszéltünk róla, hogy nem sikerült az Orbán-kormány ideje alatt ezt a módosítást megcsinálni. Most, január 1-jétől ez hatályba lép, és ez sokat segít minden olyan önkormányzatnál, ahol legalább 1,4 százalék iparűzési adót kivetettek. Éppen ezért mindig el kell mondani a polgármestereknek, hogy tekintsék át a helyi iparűzési adó mértékét, mert ettől esetleg rosszul is járhatnak, ha nincs kivetve, de jól fognak járni, ha az 1,4 százalékot eléri, vagy ezt meghaladja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés