LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én szeretnék egy gondolat erejéig visszatérni az idegenforgalomhoz. Nem nehéz az idei idegenforgalmi célelőirányzatot, ami fejlesztésre megy, túlszárnyalni, hiszen az idei költségvetésben 650 millió forint volt az, ami szerepelt a költségvetésben, amit tavaly készítettünk el. Tehát ezt a 650 milliót már nem nehéz túlszárnyalni, Pál Béla államtitkár úr, hiszen amekkora hasonló összeg fejlesztésre ment 2002-ben, az 20 milliárd volt. Ezek tények.

Amit az idei turisztikai célelőirányzatról azért tudni kell: ami a tervekben van, 9,2 milliárd forint, az mind el van költve, hiszen a Magyar Turizmus Részvénytársaságra szánnak 5 milliárdot, és elődöntéssel el van költve 3,8 milliárd - ez a költségvetésben van leírva, amit önök készítettek. Plusz azt a maradék 250-300 millió forintot különféle programokra ajánlották. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)

Amit meg összeszedett az államtitkár úr, hogy más tárcáknál is van, higgye el, az az előző kormány idején is ugyanígy megvolt, akár az FVM-ben vagy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, az Oktatási vagy a Sportminisztériumnál. Tehát ezekről nem beszélünk, mert ha ezt is összeszedjük, akkor kiderül, hogy az önök számmisztikája még ennyire sem jó.

Úgyhogy én a figyelmükbe ajánlanám azt, amit a sajtó, a különféle szaklapok írnak, hogy a különféle vállalkozási szövetségek és kamarák mit írnak az önök adótörvény-tervezetéről és költségvetés-tervezetéről, az összes önkormányzati szövetség mit ír. Ezt nem az ellenzéki pártok és a Fidesz írja, hanem pont azok a kamarák és szakmai szövetségek, amelyek elégedetlenek az önök munkájával.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu