ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár úrnak: az Európai Unió tagja Ausztria már régóta, Németország úgyszintén, Franciaország úgyszintén; mégis hogyan találták meg, hogy a saját cégeik építik az autópályát?
A másik pedig: a Kovács képviselő úr által elmondottak, a hazai gazdasági társaságok védelme. Ha a Vegyépszer ebből a nyereségből, mondjuk, külföldön ruházott be, akkor a magyarországi gazdasági határokat próbálta meg kitolni ezáltal, mint ahogy a Transelektro vagy bármelyik más nagy, magyarországi cég, ha külföldön ruház be. Ezen lehet mosolyogni, hisz az osztrák vagy a német multinacionális cégek is úgy tolják ki a saját gazdasági határukat, hogy külföldön fektetnek be és ruháznak be. Ez teljesen logikus. Magyarországnak is ezt kellene követnie elsődlegesen, akkor lennénk sokkal erősebbek, mint most, ebben az állapotban.
Tegyük fel a nagy kérdést: a globalizáció alárendeltjei lesznek a magyar gazdasági társaságok, vagy főszereplői? Ezek a nagy kérdések. Ezért mondtam, hogy nemzetstratégiai szempontból is meg kellene fogalmazni azokat a célokat, amelyekhez a magyar gazdasági társaságok igazodni tudnak, ahol külföldi beruházásokat tudnak végrehajtani, és a magyarországi gazdasági határokat ki tudják tolni. Ez egy nagyon fontos kérdés. De ha a körbetartozások mennek, tönkremennek a hazai gazdasági társaságok, akkor teljesen logikus, hogy csak koncessziós autópálya-építésnél külföldiek jöhetnek számításba. Tessék nekem megmondani, hány multinacionális bevásárlóközpont van abban a helyzetben, mint a hazai gazdasági társaságok, hogy az áfaellenőrzések kapcsán esetleg majd jövőre hozzájutnak az idei áfa-visszatérítésükhöz!? Ez is egy óriási kérdés. Ezen kellene Magyarországnak elgondolkodnia.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés