DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amint a napirend előtti hozzászólásában is elmondta, és ahogy most is elismételte, én a magam részéről ugyanazt tudom válaszolni. Azon véleményében, amely szerint a Munkáspárt által kezdeményezett kérdésre nem lehet jó választ adni, teljesen egyetértek önnel. Szintén egyetértek önnel abban, hogy ebben az esetben, ha nem lehet jól válaszolni, akkor nemmel kell a kérdésre válaszolni.
Ugyanakkor viszont azt is nagyon helyesen látja, hogy adott esetben egy igen válasznak mi lehet a következménye. Egy igen válasznak valóban az lesz a következménye, hogy olyan változásokat is megakadályoz az egészségügyben, ami a kontrollált és a betegellátást segítő tőkebevonást is lehetetlenné teszi az egészségügy bizonyos területein. Valóban szükség van, ahogy ön is mondta, egy olyan jellegű tőkebevonásra, amely az egészségügyben azokat a hiányokat pótolja, amelyekre adott esetben az állam jelen pillanatban forrásokat költeni nem tud.
Azzal is egyetértek önnel teljes mértékben, hogy a közvagyon védelmére olyan jellegű garanciális szabályokat kell alkotni, ami megakadályozza, hogy a közvagyonnak az a nagyon fontos része, amely jelen pillanatban az egészségügyi ellátást szolgálja, a későbbiek során ne kerülhessen olyan helyzetbe, hogy adott esetben más célokra vagy adott esetben nem jó célokra fordíthassák.
Ugyanakkor viszont, tekintettel arra, hogy az önök által benyújtott indítvány november 18-án a hét végi futárpostával került a kormány tagjaihoz, ennek megfelelően a kormány végleges álláspontját ezzel kapcsolatban kialakítani nem tudta. Természetesen ezt megtesszük, és amennyiben módunk van rá, megfelelő módosítással esetlegesen az ilyen jellegű kezdeményezést, amely a kontrollált tőkebevonás, illetve a közvagyon védelméről szól, természetesen a kormány támogatni fogja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés