152 felszólalás
I/19253 Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságát, és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ezek a történelmi falak immár négy éve hallják azt, hogy most fog összedőlni az egészségügy. Azóta eltelt a négy év, és ez a vizionált világvége azóta se következett be. De azt hiszem, érdemes…
I/18599 Padlóra küldi a szocialista-liberális kormány a kórházakat?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt javasolja, hogy nézzük meg, milyen folyamat zajlik itt. Szerintem is, nézzük meg, de nem úgy általában, hanem a konkrét számok tükrében nézzük meg! Ön kevesli, hogy az idei költségvetésben er…
I/18875 A magánorvosok vényfelírási jogosultságának alakulásáról
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ez évben gyakorlatilag 350 milliárd forintnyi közpénzt költünk el gyógyszertámogatásra. Azt hiszem, joggal elvárják a járulékfizetők, az adófizetők és természetesen a kormány is azt, hogy ennek…
I/18684 Bátor, igazságos és biztonságos megszorítás és tömeges elbocsátás az ÁNTSZ-nél
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Négy évvel ezelőtt az egészségügyben egy felmérés készült. Igen, négy évvel ezelőtt, tehát akkor, amikor még önök kormányozták az egészségügy területén is az országot. Az ellátók és az ellátott…
A/18722 Megérkezett a mentő?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon köszönöm, hogy feltette ezt a kérdést, mert az elmúlt napokban a sajtóban is meglehetősen téves interpretációban hangzott el ugyanerről az eseményről több kérdés, illetve cikk. Az Országos Mentőszolgá…
A/18722 Megérkezett a mentő?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Miközben én az Országos Mentőszolgálat tényadataira tudok hivatkozni, amit természetesen képviselő úr rendelkezésére bocsátok, amennyiben igényli, abban viszont egyetértek, hogy a fejlődésben itt nem lehet megállni. Ebből a szempontból példaként említeném Veszpr…
K/18215 Ki fizeti a műhibapereket?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon köszönöm az ön kérdését, tekintettel arra, hogy valóban egy olyan kérdést vetett fel, amely a magyar kórházak, a mai magyar egészségügyi ellátórendszer egyik legelhúzódóbb, és legnehezebben megoldható…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt kéri számon, hogy a száz lépés programban azt kívánjuk megvalósítani, amit a kormányprogramban leírtunk. Én azt hiszem, ebben semmi szégyellnivalónk nincsen, nyilvánvaló dolog, hogy nekü…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Megragadom a lehetőséget, hogy egyszerre két felvetett kérdésre is megpróbáljak reagálni. Az egyik a biztosítási rendszer. Jelen pillanatban Magyarországon az egészségügyi ellátás finanszírozásával kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy se nem állami, se ne…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Mindössze azért jelentkeztem szólásra, mert Csáky képviselő úr jelezte, hogy még nem ismeri a közös kincsünk a gyermekö nevű programot. Most megragadom a lehetőséget, hogy ezt átnyújtsam a képviselő úrnak, mert úgy érzem, hogy ezzel a…
K/18638 Együtt a HIV fertőzöttekért
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Teljesen egyetértek önnel abban, hogy bár a statisztikai adatok még mindig nemzetközi viszonylatban meglehetősen jók Magyarországon, ettől függetlenül ezek általában csak a jéghegy csúcsát jelentik, és egy-e…
K/18639 Hogyan fogják felhasználni?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ha én valóban minden helyreigazítást megtennék, amikor a különböző napilapokban tévesen jelennek meg a nyilatkozataink, akkor sajnos a nap huszonnégy órája kevés lenne erre. Természetesen jogos az ön felvetése, h…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat alapvetően három egészségügyi tárgyú törvény módosítását tartalmazza. Az első az egészségügyi törvény. A törvényjavaslat kiemelt figyelmet szentel a…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Négy évvel ezelőtt egy felmérés készült a magyar egészségügyről, s a felmérés eredményeként a lakosság, illetve az ellátók a következő jelzőkkel illették a magyar egészségügyet: a magyar egészs…
I/18247 Nem vak ez a ló, csak bátor, igazságos és biztonságos
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egy jó tanártól nem szégyen tanulni, ehhez még túlságosan nagy bátorságra sincs szükség. De nézzük meg, hogy ön, illetve önök milyen tanárok voltak! Nézzük a tervezést, például a gyógyszerkassza ter…
I/18250 Bátor és igazságos döntések, amelyek életeket veszélyeztetnek
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön úgy teszi fel a kérdést, hogy van-e értelme bármilyen emberéletnek takarékossági szempontból elvesznie, akkor azt mondom, hogy a válasz egyértelműen nem. Önök azt mondják, hogy konkrét kérdése…
K/18376 Vannak-e másodrendű állampolgárok hazánkban?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, igazi nézetkülönbség nincs a képviselő úr által elmondottakban és köztem. Valóban teljesen egyetértek önnel abban, hogy ez egy olyan súlyos probléma, amelyet csak egy komplex program seg…
K/18375 Mikor kezdhetjük?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése által felvetett problémával és annak megoldási szükségességével egyetértek, azonban a statisztika területén, azt hiszem, néhány adatot pontosítani kell. Szerencsére a női daganatos haláloz…
I/18160 Meddig emelkedik még az ingyenes szívgyógyszerek ára?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy én is néhány dátumot az önök figyelmébe ajánljak. Az egyik: 2001-ben a polgári kormány valóban megkötötte minden idők legrosszabb megállapodását, tekintettel arra, hogy önök minden…
A/18223 Ne görbítsd el, mert akkor nem kell kiegyenesítened!
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, teljesen egyetértek önnel abban, hogy az egészség ügye sokkal szélesebb annál, mint hogy csupán az egészségügyet értsük ez alatt a kérdés alatt. Igen, az Egészségügyi Világszervezet statisz…
A/18223 Ne görbítsd el, mert akkor nem kell kiegyenesítened!
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, mindenképpen megérdemli az a cég, amelyik az egészséges munkahelyek vonatkozásában a legkiválóbb pályázatot nyújtotta be, és ennek következtében díjazását is javasoltuk, hogy a nevét itt megemlítsük. Hiszen a tisztelt Ház f…
I/18011 Mi lesz a győri kórház sorsa, avagy az egészségügy szocialista reformja a kórházak csődjét jelenti?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyi intézmények likviditási helyzetét 1997 óta monitorozzuk, és ezzel kapcsolatban hadd mutassak meg önnek egy ábrát. (Felmutatja a dokumentumot.) Ez pontosan mutatja a fekvőbeteg-e…
A/18114 Miért diszkriminálják a magánorvosokat?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, a jogszabályi alap az 1997. évi LXXXIII. törvény, ami az egészségbiztosítási ellátásokról szól, illetve ennek a végrehajtási rendelete, a 217/1997-es kormányrendelet. Ezzel kapcso…
A/18114 Miért diszkriminálják a magánorvosokat?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen gondoltunk erre a lehetőségre, éppen ezért nem véletlen az, hogy megszigorítottuk azokat az ellenőrzési szabályokat, amivel egyértelműen nyomon követhetjük a munkahelyet, a felíró orvost és a beteget. Ennek megfelelően a…
K/17926 Egyesek tollasodnak, mások szegényednek a madárinfluenzán?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd olvassam fel önnek egy 12 éves kislány kórtörténetét! Hirtelen hurutos tünetek után 38 fokos láza alakult ki. Náthás lett, a torka fájt, köhögni kezdett. Időnként fulladt, majd vizes hasme…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés nem egy országos főkönyvelési produkció, hanem egy program megvalósításának pénzügyi kerete. Az egészségügy szempontjából két nagy érdeme van ennek a költségvetésnek: évek óta halogatott programokat valósít…
I/18005 Meddig folytatódik még a kormányzati struccpolitika, avagy kifizetik-e végre az orvosoknak járó ügyeleti díjat?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán képviselő úr emlékszik alma materünk, a Pécsi Egyetem kórbonctanprofesszorának, Romhányi professzornak a tanítására, amely szerint az orvostudományban a legnehezebb feladat a kérdéseket helyes…
A/17951 Hol tart az élelmiszerbiztonságról szóló országgyűlési határozat végrehajtása?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban egyetértek önnel abban, hogy az élelmiszer-biztonság területén még nagyon sok tennivalónk van. Ugyanakkor ön említett élelmiszerbotrányokat, amivel kapcsolatban éppen arra kell fölhívni…
A/17951 Hol tart az élelmiszerbiztonságról szóló országgyűlési határozat végrehajtása?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ön biztosan tájékozott a paprikabotrány utóéletével kapcsolatban. Most fordult elő először olyan széles körű büntetőeljárás megindítása éppen a paprikabotrány következtében, amely jelen pillanatban bírósági eljárási szakban van. Nyilvánval…
K/17942 Mit tervez az egészségügyi tárca a szakdolgozók további anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelésére?
DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban igen jelentős adósságot dolgoztunk le az egészségügyi dolgozók és az egészségügyi szakdolgozók vonatkozásában, amikor 2002-ben az átlagos 50 százalékos béremelést az egészségügyi dolgoz…