DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, mindenképpen megérdemli az a cég, amelyik az egészséges munkahelyek vonatkozásában a legkiválóbb pályázatot nyújtotta be, és ennek következtében díjazását is javasoltuk, hogy a nevét itt megemlítsük. Hiszen a tisztelt Ház falai között általában azok a munkáltatók szoktak szerepelni, amelyek valamilyen problémával hívják fel magukra a figyelmet. Az Ericsson Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft. olyan pályázatot nyújtott be, amely valamennyi munkáltató számára példaként szolgálhat arra, hogyan kell az ott dolgozók számára egészséges munkahelyet teremteni. Ezúton is gratulálni szeretnék a cégnek a benyújtott pályázatához. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés