MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egyáltalán nem látom ilyen sötéten ezt a kérdést. Ez egy iniciáló törvényjavaslat, egy fontos hézagot és hiányt kíván pótolni, és fejlődni fog.

Nyilvánvaló, hogy most egy olyan generális szervezést nem lehet megcsinálni, hogy az összes magyarországi archívumot vagy archiválással foglalkozó erőt összesíteni, hiszen van minden rádiónak, minden tévének saját archívuma, vannak ezenkívül különböző szakmai archívumok, vannak intézményeknek, múzeumoknak archívumai, tisztázni kell a nemzeti könyvtár gyűjtőfeladatát - említettem is például a DVD-k kérdését meg mást is -, tehát át kell majd tekinteni az egészet. De ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha mentjük már az anyagot, mert amikor fölmerültek ezek a gondolatok a '90-es évek közepétől - több ilyen archiválási gondolat fölmerült, vagy archívum fölállítására vonatkozó gondolat -, azóta mennyi anyag készült el. Azt hiszem, hogy exponenciálisan növekszik a különböző adások és termékek száma, amelyeket meg kellene őrizni.

Úgyhogy ez egy fejlődő valami lenne véleményem szerint, amely éppúgy, ahogy az internet, minden különösebb nagyobb szervezés nélkül egyszerűen nő, és kitölti a rendelkezésére álló helyet. Tehát valami ilyesmit gondolok itt is, hiszen most itt kiszámítani és pontosan meghatározni, hogy milyen volumeneket kell mozgatnia, milyen területekkel kell foglalkoznia, hogy kell a válogatást elvégezni, hogy kell a kereséseket megoldani, milyen rendszert kell létrehozni, ezt nem lehet látni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezt el kell indítani és csinálni kell.

Forrás: parlament.hu